2024. május 8. - Mihály

Dél-Korea fellebbez

A Dél-Koreai Kézilabda Szövetség fellebbezett azon döntés ellen, mely szerint a norvég női válogatott a csütörtöki elődöntőben még a játékidő letelte előtt dobta a továbbjutását érő gólt.
2008. augusztus 22. péntek 07:47 - Hírextra
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) első fokon elutasította az óvást. Az ázsiaiak azért protestálnak, mert szerintük 28-28-as állásnál Gro Hammerseng a dudaszó után talált be. Az ügy így most másodfokon, az IHF fellebbviteli bizottságánál van. Az esetnek van magyar vonatkozása is, hiszen a párharc vesztese a Hajdu-csapattal találkozik szombaton a bronzmeccsen.

Sinka László, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a norvég és a dél-koreai válogatottal lejátszatják a hosszabbítást, de az érintettek már most késésben vannak,

"Ilyen jellegű döntést még soha sem született, de nem tartom kizártnak. Még pénteken lenne idő a túlórára, szombaton ugyanis helyosztók vannak" - tette hozzá Sinka.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását