2024. március 29. - Auguszta

Abrahamianék fellebbeztek a CAS-nál

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken vizsgálja meg a svédek olimpiai bizottságának és birkózójuknak, a bronzérmétől megfosztott Ara Abrahamiannak a fellebbezését, amelyet a versenyző medáljának elvétele és a pekingi olimpiáról való kizárása miatt
2008. augusztus 21. csütörtök 11:12 - Hírextra
A 33 éves, örmény származású sportoló a kötöttfogásúak 84 kg-os kategóriájában a múlt csütörtöki viadalon lett harmadik, ám szerinte bírói csalás áldozatául esett, amikor vesztesnek hozták ki az elődöntőben a későbbi győztes - a fináléban amúgy a magyar Fodor Zoltánt verő - olasz Andrea Minguzzival szemben, és ezért választotta a tiltakozás meglehetősen szokatlan módját. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi bizottsága tettéért megfosztotta bronzérmétől a svéd birkózót, aki az eredményhirdetéskor elhajította a medáliát.

A NOB indoklása szerint Abrahamian viselkedésével durván megsértette a fair play szellemét és versenyzőtársait. A bronzérmet ugyanakkor más versenyző nem kapja meg. Abrahamian kizárása azt jelenti, hogy nem csak a birkózótól, hanem Svédországtól is elvették a harmadik helyet. Most a CAS-on a sor, hogy helyben hagyja-e a verdiktet, vagy a sportoló pártjára áll döntésével.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását