Az utolsó aranyakért húztak

Van annak azért némi varázsa, amikor azt látja az ember, hogy egy evezőshajó teljes legénysége egyszerre mozog – oda s vissza szántják a vizet az evezők – a hajó pedig halad a cél felé…

Ilyen jeleneteket figyelhettünk meg az evezősversenyek során, melyek ma értek véget. Brit arany született például abban a számban, amiben magyar érdekeltség is volt (legalábbis egy darabig a Varga-Hirling duó lévén). A könnyűsúlyú kétpárevezősök döntő futamában Zac Purchase-zel és Mark Hunterrel senki nem tudott versenyezni, így nagy előnnyel nyertek a görögök és a dánok előtt.

A nők ugyanilyen futamában pedig a hollandok örülhettek, Kirsten van der Kolk és Marit van Eupen úgy győzött, ahogyan a legnagyobbakhoz illik: fél hajóhosszal verték a finn egységet, fölfértek még a dobogóra a kanadaiak is.

Maradjunk a könnyűsúlyúaknál, de még két embert ültessünk be a hajókba és máris a négyesek fináléjában találjuk magunkat. Négy dán úriember, Thomas Ebert, Morten Jörgensen, Mads Andersen és Eskild Ebbesen pedig a célban találták magukat 200 méter kemény evezés után, ráadásul elsőként megelőzve a lengyel és a kanadai egységet.

De hogy ne csak az európaiak örülhessenek ma, és hogy örömet szerezzenek a Shunyi Evezős és Kajak-kenu pályára kilátogató több ezer kínainak a női négypárevezősök versenyét a házigazdák nyerték. Az ebben a sportágban tradicionálisan jól szereplő lengyeleknek is jutott egy arany: behúzták a négypárevezősök „A” futamát és ezzel Lengyelország második aranyát szerezték.

Ezek után már csak a nyolcasok maradtak, amit a nőknél az esélyeknek megfelelően meg is nyert az USA, s a férfiaknál is az amerikai kontinensre került az arany nyolc kanadai markos legény jóvoltából.

Kár, hogy nekünk, magyaroknak nem jutott még egy döntő sem…

Az oroszok kisajátították a dobogót

Már tegnap biztos volt, hogy a nagy Oroszországtól nem lehet elvenni egy teniszaranyat. A tegnapi férfi páros után ma délelőtt rendezték ugyanis a női egyéni döntőjét is, amelynek csak az volt a kérdése, melyik orosz lány nyer a két döntős közül. Dinara Safina (Marat Szafin húga és Szávay Ági rendszerinti páros partnere a pénzes versenyeken) és Jelena Gyementyijeva pedig annak a rendje és módja szerint egymásnak is esett.

Egyiküknek sem volt egyszerű útja a döntőig, nagy skalpokat gyűjtöttek be az eddigi fordulókban. Gyementyijevának a negyeddöntőig kellett várnia az első igazán nagy ellenfélre, Serena Williams ellen azonban nem várt semmire és senkire: kifejezetten jó játékkal verte az amerikait három szettben. A fiatalabbik orosz is a nyolc között találta magát először szembe topjátékossal, s ő is három játszmával búcsúztatta az egyik nagy esélyesnek kikiáltott szerb Jankovicsot. Ráadásul az elődöntőben már könnyebb dolga volt: ugyan az egyik szettet csak 7-6-ra húzta be, de összességében elég volt Szafinának két játszma a hazai Li Na ellen. A másik ágon pedig orosz párharcot hozott a sors, amiben Zvonareva szintén csak az egyik szettben tudta megszorítani nevesebb honfitársát.

A döntő meccset Szafina kezdte jobban és pillanatok alatt elhúzott. Mivel Gyementyijeva nem tudta visszavenni elvesztett adogatását, a sokkal dinamikusabban és pontosabban teniszező Szafina 6-3-mal, mondhatni simán húzta be az első játszmát. A második viszont már szorosabban alakult és az egyre duzzadó közönség (sokan a férfidöntőre érkeztek csak, ami a lányok meccse miatt késett egy kicsit) egyenlő erők küzdelmét láthatta.

Gyementyijeva, a magasabbik orosz (és sokak szerint a szemrevalóbb is), 5-5-nél hozta saját adogatását, amit Szafina viszont nem tudott megtenni, így Jelena 7-5-tel kiegyenlített Dinara ellen.

Döntő szettben születhet hát meg csak az olimpiai bajnok, az oroszok viszont már a mérkőzés vége előtt felhőtlenül örülhettek, mivel a bronzmeccsen Zvonarjova legyőzte Li Nát. Az érmek átadásánál tehát három orosz lobogót fognak felhúzni és egy triónak fog a himnusz szólni. A kérdés már csak az maradt, ki állhat a dobogó tetején...

A kérdés azonban hamarabb eldőlt, mint vártuk. Gyementyijeva ugyanis rögtön a második adogatását elvette a fiatal orosznak, aki teljesen szétesett a végére (ráadásul a bátyjánál, Maratnál sokszor látható ideg is előtört belőle, amivel szintén nem tudott mit kezdeni). Pillanatok alatt 4-1 állt az eredményjelzőn és Szafina nagy bajba került, hiszen a győzelemhez így már legalább egyszer el kellett vegye ellenfele adogatását.

Ezt meg is tette, de rögtön utána el is veszítette a következő játékát, amivel Gyementyijeva nagyon közel került az aranyéremhez - adogathatott érte. Ezen a ponton pedig előjött az idősebb orosz rutinja és bár nem volt egyszerű, de azért beütötte az olimpiai aranyat érő meccslabdát. A vége 3-6, 7-5, 6-3.

A pekingi aranyat tehát Gyementyijeva nyakába aksztják, második lett Dinara Szafina.

Vívódásaink utolsó fejezete

Hurrá, megvertük az egyiptomiakat és megszereztük a hetedik helyet kard csapatban! Nyolc csapatból…

Nehéz erre mit mondani. Már csak azért is, mert világbajnoki címvédőként felettébb nagy szégyen az olimpián a hetedik helyért vívni és az egész kardcsapatverseny során az afrikai gyöngyszem, Egyiptom ellen nyerni csak (45-25). Nemcsik már nem szerepelt a csapatban, így Decsi és Szilágyi mellett a fiatal Lontai Balázs is kivette a részét a szégyenből, hiszen már a kínaiak elleni előző vereségnél is ez volt a felállás. Lehet, hogy kár volt beállítani, legalább ő megúszhatta volna.

(Bocsássák meg nekünk, hogy kicsit szubjektívebben adunk most számot erről a történetről, de aligha van valaki, akit hidegen hagynak a vívóinkkal történt események.)

A kard-blama tehát csak egy kis része, a csúcsa a magyar vívósportot érő teljes leépülés óriási jéghegyéből. Az elején, az első jeleknél azt gondolta az ember, hogy csak egyéni problémákról van szó, aztán viszont az egész vívókülönítményre kiterjedt a vírus. Igen, vírus, mintha valamiféle mentális agykór támadta volna meg a csapatot, mely szétszórtsággal, motiválatlansággal és teljes szerencsétlenséggel jár. Kardcsapatunk bukása tehát teljesen magától értetődő és azt mutatja, hogy bizony ma, a pekingi olimpia idején nincs olyan vívósportja Magyarországnak, amivel nyugodtan nekivághatna egy ötkarikás erőfelmérőnek.

Például itt van Nemcsik Zsolt. Szörnyű kimondani, de mintha a négy évvel ezelőtti athéni ezüst (tudják, óriási csatában nyert a döntőben az olasz Montano) óta már nem lenne az igazi, valami elveszett a szeméből. Vagy csak nyerni akar, de már nem tud?

Ez lenne a gond? Nem tudunk nyerni? Vagy a szakmával, a technikával van gond? Hiszen ez előbbit meg tudná oldani egy jól képzett pszichológus is. Utóbbiban viszont már nehezebb bármit is kezdeni. Biztosak lehetünk benne, hogy Peking után sokan fogják letenni a fegyvert nyilván az öregebb generációból. Vagy ha nem teszik, akkor bizony sok versenyen fog még Peking szelleme kísérteni. (Azért jegyezzük meg, van kivétel is: Mincza-Nébald Ildin kívül azonban más nem igazán jut eszembe. Még akkor is, ha persze voltak olyanok, akiknél tényleg csak a szerencsén múlott a siker…)

Kár. Kár volt ezekért az asszókért korán kelni. Kár volt a magyar vívás betegágya mellett állni és fogni a kezét, miközben szép csendben kimúlt…

Elbukott magyarok

A nők is tudnak ám birkózni – s nem csak otthon a távirányítóért – ezt meg is mutatják az olimpián is. A mi reménységünk, Sastin Marianna azonban nem fogott ki jó napot a 63 kilósok mai versenyében és már az első menetben látszott, hogy nincsen igazán egy szinten kanadai ellenfelével. Martine Dugrenier simán hozta az első két percet 2-0-val, a következőben pedig esélyt sem adott a magyar lánynak. Mariann egész egyszerűen nem tudott mit kezdeni ellenfelével és csak mellékszereplőként vett részt a meccsen.

Ráadásul a kanadai később kiesett, ezért a vigaszág sem jött össze Sastinnak.

Többet vártunk Sidi Pétertől is. A korábban már egy hatodik, azaz pontszerző helyet behúzó (ezzel a legeredményesebb) sportlövőnk a 3x40 lövéses kisöbű sportpuska összetett versenyében nem tudott továbbvergődni a selejtezőből.

Mondjuk a 25. hellyel nehéz is lett volna bekerülni a nyolcas döntőbe. Sidi először fekvő pozícióból próbálkozott minél többször célba találni, valljuk meg, nem sok sikerrel. Eredménye csak a 34. helyre volt elég, azután viszont következett az állólövészet. Világbajnoki második lövőnk nem csak fizikailag, fejben is felállt és a sorozat után feljött a 14. helyre, amivel már megcsillant a döntő lehetősége is. Viszont az utolsó köben térdelésből kellett leadniuk a résztvevőknek a találatokat, és ez már nem ment Péternek: mentálisan is térdre rogyott és szétesett lövészetével már csak a 25. pozíciót tudta megszerezni, ami bizony nem egészen a várakozásoknak megfelelő.

Phelps megírta azt a sporttörténelmet...

Utolsó nagy előadás a Vizeskockában az úszóktól: ma hajnalban rendezték a döntők utolsó négy számát. Az egész olimpia legnagyobb kérdésére kaptunk ma választ: vajon meglesz-e a földönkívüliként emlegetett Michael Phelps nyolcadik aranyérme, amit még soha senki nem tudott megcsinálni.

Először azonban kezdjük egy másik amerikaival, aki szintén nem semmi versenyzést produkált. A 41 éves Dara Torresről van szó, aki az 50 méter női gyors aranyára pályázott – nem lett volna semmi teljesítmény. A német Britta Steffen azonban nem tisztelte az öreget és egyetlen századdal, 24.06-os eredményével behúzta az aranyat. A harmadik egy másik úszónagyhatalom, Ausztrália képviselője, Cate Campbell lett.

Kissé hosszabb távon, 1500 méteren, de ugyancsak gyorson a férfiak mezőnyében afrikai arany született. Ami a nőknél Kirsty Coventry Zimbabwéből, az a férfiaknál Usszama Melluli Tunéziából. Grant Hackett, a címvédő és nem mellesleg világcsúcstartó ausztrál ezúttal csak az ezüstre volt jó, Ryan Cochrane pedig egy harmadik kontinensnek szerezte a bronzot kanadaiként.

Ezzel véget értek az egyéni úszóversenyek a Pekingi olimpián, azonban még hátra volt két váltódöntő. Először a nők 4x100-as vegyese állt az érdeklődés középpontjában, amit annak rendje és módja szerint világcsúccsal nyertek a legnagyobb favoritnak kikiáltott ausztrál lányok.

Nem kezdett azonban túl jól az amerikai váltó a férfiak hasonló versenyén. A harmadikként úszó Phelps azonban felhozta a csapatot mellen és végül Jason Lezak behozta a váltót gyorson az első helyre. Az Aaron Piersol, Brendan Hansen, Michael Phelps és Jason Lezak összetételű amerikai csapatnak tehát már tizenkettedszer szólhatott az amerikai himnusz a Vizeskockában, miután simán, természetesen óriási világcsúccsal (3:29.34) megelőzték az ausztrál és a japán váltót.

Megvan a sporttörténelem! Michael Phelps nyolcszoros olimpiai bakjnok! Mark Spitznek csak hét aranyérem sikerült, ez az amerikai fiú azonban a hihetetlennek tűnő nyolcat is meg tudta csinálni. Pedig volt, hogy nagyon kevesen múlt. Az utolsó előtti, hetediknél ugyanis majdnem kapitulált a szerb Csavics ellen a 100 pillangó fináléjában, de végül egyetlen századdal, egy jó benyúlást követően ő ünnepelhetetett. Hogy is mondják? A legjobbaknak van szerencséjük? Ez kérem szépen nem szerencse...

Egy vívónagyhatalommal kevesebb...

Ennyi. Vége. Ez volt az utolsó esély. Ha férfi kardozóink nem tesznek meg mindent a győzelemért, könnyen előfordulhat, hogy a magyar vívócsapat sok-soktíz év legrosszabb eredményével megy haza - gondoltuk a nap elején. Az összkép kozmetikázásához nekik először is az Egyesült Államok csapatát kellett legyőzniük a negyeddöntőben.

Ami nem tűnt lehetetlennek, ennek ellenére a Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron összetételű magyar csapat nem kezdte a legjobban a mérkőzést. Az első kör, azaz három asszó után ugyanis három tussal ment az ellenfél. Decsi és Nemcsik hozták magukat, Szilágyi azonban rosszul kezdett: Tim Morehouse 7-2-re verte. Ekkor 12-15 állt az eredményjelzőn.

Következett azonban a második kör és ott villantottak a fiúk: mindenki hozta a saját külön kis meccsét. Szilágyi kettővel, Decsi és Nemcsik eggyel-eggyel húzta be asszóját, amivel kicsit megnyugodhatott a magyar stáb is. Valami azonban nem volt rendben. Nemcsiken például kétségkívül látszott, hogy nem százszázalékos, legalábbis mentálisan nem.

A srácok küzdésének hála azonban mégis két tus előnnyel várhattuk az utolsó felvonást, s reménykedtünk, nem ez lesz a magyar vívók utolsó három olyan asszója, amikor még él a remény valamiféle aprócska kis éremre Mincza.Nébald Ildikó párbajtőr egyéniben szerzett bronza mellett.

Az utolsó asszó előtt pedig már néggyel mentünk – a mai magyar vívómentalitást figyelembe véve azonban még nem lehettünk biztosak a továbbjutásban.

A mérkőzést Nemcsik Zsoltnak kellett befejeznie. A négytusos előny és Zsolt rutinja remek elegynek tűnt a győzelemhez, az athéni egyéni verseny ezüstérmes magyarja viszont a végére teljesen elvesztette a fonalat és engedte feljönni az amerikaiakat, vagyis Amerikából. Ennél szorosabb pedig nem lehetett a vége: 44-44-nél a mindent eldöntő tusért mentek a felek. Ez pedig végül úgy sikerült, mint az egész meccs: Nemcsik csak kaszabolt, Smart viszont talált, amivel végre szertefoszlatta a magyar vívószurkolók abbéli reménybe vetett hitét, hogy az utolsó napon csak meglesz még egy fényes arany. 44-45. A horror vége a film halála. Vagy valami másé.

Nem lett meg. Ahhoz ugyanis több kellett volna. Sokkal motiváltabb vívás, sokkal nagyobb hit. El kellett volna hinni, hogy képesek vagyunk győzni, vagy legalább azt, hogy nem vagyunk lúzerek. S persze először a magyar fejekben kellett volna rendet tenni, de képzeljük csak el, mit gondolnak most rólunk a nagy ellenfelek: egy olasz, vagy egy francia csapat. Csak bámulnak ránk és közben arra gondolnak, ja, a vívás is változik, egy nagyhatalommal kevesebb…

A magyar kardcsapat az ötödik-hatodik helyért fog még pástra lépni Pekingben.

A tegnapi nap eseményeinek összefoglalóját itt olvashatják.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.