2024. április 16. - Csongor

Brutális verseny az indiaiakért!

Az MSZP Orbán Viktort és a Fidesz tartja felelősnek azért, hogy az indiai Apollo Tyres visszamondta Gyöngyösre tervezett beruházását, míg a Fidesz szerint a pénz és az egészség között kellett választaniuk az ott lakóknak.
2008. augusztus 16. szombat 07:13 - Hírextra
Az MSZP a Fideszt és Orbán Viktort tartja felelősnek, amiért az indiai Apollo Tyres gumiipari társaság visszavonta gyöngyösi beruházását - erről Podolák György szocialista politikus beszélt pénteken. A politikus Gyöngyössel, Heves megyével és az egész országgal szembeni "szabotázsakciónak" tartja az ügyet, amelyért szerinte a Fidesz a felelős.

Mint mondta, azzal, hogy a gyöngyösi Fidesz népszavazást indított a beruházás ellen, illetve korábban leszavazta, hogy a vállalat területet vásárolhasson az ipari parkban, olyan politikai hangulatot teremtett, amely projekt leállítására kényszerítette az indiai vállalkozót. Podolák György szerint egyértelműen politikai ügyről van szó.

A gyöngyösi Fidesz-frakció vezetője, Tatár László ugyanakkor arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy a pénz és az egészség között kellett választaniuk. A beruházás ellen népszavazást kezdeményező polgári frakció vezetője úgy vélekedett, nem lehet tovább terhelni a Mátra környezetét ilyen beruházásokkal.

A Fidesz politikusa szerint az indiai cég nem tudta alátámasztani azokat az állításait, miszerint minden környezetvédelmi előírásnak megfelelne a gyár, és már most teljesítené azokat a minőségi követelményeket, amelyeket az Európai Unió csak 2010-től tesz kötelezővé.

Podolák György a foglalkoztatással kapcsolatban azt hangsúlyozta: a tervezett gumiabroncsgyár közvetlenül 900 új munkahelyet, beszállítókkal együtt 2.500-3.000-et, és első lépésben 50 millió eurós beruházást jelentett volna.

Ugyanerről a fideszes politikus azt közölte: nem tudják, hogy foglalkoztatási szempontból mit jelentett volna a beruházás, mert a cég nem adott tájékoztatást arról, hány szakképzett, hány szakképzetlen, hány diplomás munkaerőre lett volna szükség, és az is kiszivárgott, hogy a 900 főből a 200 fős mérnökkar Indiából érkezett volna. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a cég tájékoztatása szerint a gyár 2016-2017-re érte volna el az évi 7 milliós abroncsgyártási kapacitást, és ekkor foglalkoztatott volna 900 főt.

Mindeközben több település - Miskolc, Békéscsaba, Nyírbogdányí és Polgár - jelezte, hogy szívesen fogadná az indiai beruházást. Elsőként Tóth József, a Hajdú-Bihar megyei Polgár vezetője közölte: a település vezetése lépéseket is tesz a gazdasági minisztériumnál, hogy Polgáron megépülhessen az új gyár.

A Nyírbogdányi Ipari Park szintén bejelentkezett a gumiabroncsgyár fogadására; erről Balogh Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere tájékoztatta pénteken az MTI-t. A 20,5 hektáros ipari park az önkormányzat tulajdonában van, és a képviselőtestület tagjai előzetes döntést hoztak a beruházás fogadásának ajánlattételéről, erről tájékoztatták a gazdasági minisztériumot - mondta az önkormányzati vezető. Hozzátette: hétfőn hivatalos ülésen is megerősítik a határozatot, s valamennyi, az üggyel kapcsolatos dokumentumot az indiai cég rendelkezésére bocsátják.

Miskolc szívesen fogad minden munkahelyteremtő beruházást, így természetesen az indiai gumiipari cégét is, persze minden körülményt alaposan mérlegelve - mondta Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője.

A békéscsabai fideszes városvezetés felveszi a kapcsolatot az autógumit gyártó indiai Apollo Tyres képviselőivel, és felajánlja, hogy tárgyaljanak a beruházás esetleges békéscsabai megvalósításának feltételeiről - közölte Vantara Gyula, a város polgármestere pénteken.

Daróczi Dávid kormányszóvivő online tájékoztatóján azt mondta: az Európai Unióban 2010-ben lép életbe az új környezetvédelmi szabályozás, és az indiai beruházó gyára nemcsak a most hatályos, hanem a később hatályba lépő, szigorúbb szabályoknak is megfelelt volna. A szóvivő kitért arra: több település is jelezte már, hogy szívesen helyet adna a beruházásnak. A kormánynak azonban időre van szüksége ahhoz, hogy megmondja, melyik az a település, amelyet javasol az indiai cégnek - fűzte hozzá. Megjegyezte: akár több települést is javasolhat majd a kormány.

Az indiai cég csütörtökön jelentette be, hogy nem építi meg Gyöngyösön új gumiabroncsgyárát, hanem másik helyszínt keres a 200 millió eurós beruházásnak Magyarországon, vagy más európai országban. A társaság döntését - egyebek mellett - azzal indokolta, hogy a zöldmezős beruházással kapcsolatos adminisztratív eljárások váratlan késedelmet szenvedtek. A Fidesz korábban bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a gumiabroncsgyár építése ellen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását