2024. május 9. - Gergely

Vizsgálat a keceli drog ügyében

Kábítószernek nem minősülő, de a szervezetben kábítószerré átalakuló anyagot is fogyasztottak a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet elsődleges vizsgálata szerint a szombaton, a keceli diszkóban rosszul lett fiatalok - közölte hétfőn az MTI-vel a rendőrség
2008. augusztus 11. hétfő 11:50 - Hírextra

Az egyik fiatalnál egy szemcsepegtető fiolát találtak, melyben a textil- és a vegyiparban is széles körben használt folyékony anyagot - rövidített nevén GDL - mutatott ki az intézet, melyből a rosszul lett fiatalok mindegyike fogyasztott - ismertette a vizsgálat megállapítását a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: az anyag a szervezetben már kábítószerré alakul - rövidített nevén GHD -, és kábítószerként fejti ki hatását, ezért birtoklása nem, de fogyasztása tiltott.
A szóvivő hangsúlyozta: a rosszul lett fiatalok többféle kábítószert fogyasztottak az eddigi vizsgálatok szerint, de a vér- és vizelet vizsgálatok folyamatban vannak.

A Bács-Kiskun megyei Kecelen, egy diszkóban szombaton találtak az öt eszméletlen fiatalra, mindannyiuknál életmentő beavatkozást kellett végezni. Az ügyben felmerült a kábítószer-túladagolás lehetősége. Mindegyik fiatalt inkubálni kellett, hármójukat pedig mesterségesen kellett lélegeztetni. Két fiatalt mentőhelikopter szállított Budapestre, míg hármat mentővel Kalocsára és Kiskunhalasra szállítottak. Egy békési, egy szegedi, két kisteleki és egy cikói fiatal került kórházba. Vasárnap hárman elhagyhatták a kórházat.

A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását