2024. április 20. - Tivadar

Az első, testi fogyatékkal élő nő megmászta az Elbrust

A világon az első testi fogyatékkal élő nő, a szerb Danijela Jovanovic följutott Európa legmagasabb hegycsúcsára, a Kaukázusban levő Elbrusra, amely 5642 méter magas.
2008. augusztus 11. hétfő 20:15 - Hírextra
Belgrádban a fogyatékkal élők rekreációs és sportszövetsége jelentette be hétfőn a hírt, hogy a 40 éves Danijela az Elbrus 2008 expedícióval szerencsésen följutott az oroszországi oldalon a tetőre, ami eddig példátlan a világon.

Jovanovic kéz- és lábfejdeformációval született, 2001 óta sportol, előbb atletizált, teniszezett és kosarazott, 2006-ban kezdte a sportos hegymászást, szinte a Balkán-félsziget valamennyi magas hegyét megmászta, és nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is fölkészült a nagy túrára.

A Blic című belgrádi napilap azt írta, hogy a hegymászók, Danijelával az élen, augusztus 19-én érkeznek haza. Danijela édesanyja, Veronika elmondta az újságnak, hogy három gyermeke van, de csak 40 éves lánya él fogyatékkal.

"Mi mindent megtettünk, hogy úgy éljen, mint többi ép társa és amit akart, mi segítettünk neki azt elérni. Csak azt kívánjuk, hogy egészségesen térjen vissza" - mondta a testi fogyatékkal élő hegymászónő mamája.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását