2024. március 29. - Auguszta

Fapiton

Ismeretlenek elloptak két zöld fapitont a Fővárosi Állat- és Növénykertből - közölte hétfőn az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a lakosság segítségét is kéri az ügyben.
2008. augusztus 4. hétfő 14:38 - Hírextra
A közlemény szerint az ismeretlen elkövető péntekre virradóra lopta el az állatkert területéről a két, körülbelül 1-1,5 méteres zöld fapitont. A kígyók a veszélyeztetett fajok közé tartoznak és azonosító chippel vannak ellátva.

Amint Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az MTI-nek elmondta, a két kígyót a terráriumból a zárszerkezet megrongálása után emelték ki. Az elkövető valószínűleg ismerheti a kígyófajtákat, hiszen ezek ritka állatok. Nem mérgeskígyók, harapásuk nem veszélyes.

Az sem kizárt - tette hozzá Hanga Zoltán -. hogy hüllőrajongók, gyűjtők megrendelésére lopták el az állatokat. Elvileg megeshet, hogy külföldre akarják szállítani a két fapitont.

Utoljára 2004-ben loptak el kígyót az állatkertből. Akkora visszhangja volt az esetnek, hogy az elkövető saját maga csempészte akkor vissza az állatot egy kispárnában.

A rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A hatóság kéri, hogy akinek az állatokat eladásra felkínálták vagy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását