2024. április 19. - Emma

Nemzetközi néptáncfesztivál

A több száz táncos felvonulásával pénteken este elkezdődött a huszonharmadik nemzetközi néptánc-fesztivál Szegeden.A népviseletbe öltözött résztvevők zenés kíséret mellett énekelve és táncolva vonultak végig a Tisza-parti város utcáin az augusztus 11-ig t
2008. augusztus 1. péntek 19:35 - Hírextra
A több mint negyven éve, 1966-ban indult szegedi fesztivál a magyar néptánc-mozgalom Európa-szerte ismert, egyik legnagyobb rendezvénye, amelyet a páratlan években a hazai együttesek seregszemléjeként, páros esztendőkben pedig nemzetközi néptánc-találkozóként rendeznek meg a Tisza-parti városban.

Az idei fesztiválon a szegedi, fővárosi és nyíregyházi táncosok mellett részt vesznek felvidéki magyar, szlovák, lengyel, francia, valamint Szibériából érkező kalmük vendégegyüttesek, és Magyarországon élő afrikai táncosok egy csoportja is.

A fesztivál idejére Szeged és környéke szinte táncházzá alakul át: a társulatok esténként a városban és a környező településeken felállított színpadokon mutatják be műsorukat. Az előadások sora pénteken és szombaton este folklór bemutatókkal kezdődik az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

A fesztivál gálaműsorát augusztus 9-én és 10-én mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus által színpadra állított darab a kalandos életű gróf, Benyovszky Móric történetét ismerteti meg a közönséggel.

Az előadás különlegessége, hogy a huszonötödik születésnapját ünneplő Ghymes együttes élőben adja elő a zenekar egyik alapítója, Szarka Tamás által szerezte muzsikát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását