2024. május 12. - Pongrác

Több tízmilliós segély Ukrajnának-tőlünk

Magyarország több tízmillió forint értékű segélyt nyújt Ukrajnának az ottani árvíz miatt - közölte Veres János pénzügyminiszter a csütörtöki budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
2008. július 31. csütörtök 11:40 - Hírextra
Mint elmondta, a segély eljuttatásában számítanak a magyar segélyszervezetekre. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint - miután többször egyeztetettek a budapesti ukrán nagykövetséggel - élelmiszert, gyógyszert és az árvízi védekezéshez szükséges anyagokat juttatnak el a katasztrófa sújtotta ukrajnai területekre.

Veres János kitért arra, hogy már ládákban állnak többek között az életmentő eszközök, a gyógyszerek, a kötszerek, az újraélesztő berendezések, fertőtlenítőszerek. Magyarország ezeken kívül homokzsákokat, geotextilt, éjszakai védelmi eszközöket és mobilszivattyúkat is felajánl Ukrajnának.
A pénzügyminiszter szerint ha Ukrajna igényli, az árvízi védekezésben személyi segítséget is tud nyújtani Magyarország.

Az MTI kérdésére Veres János elmondta, hogy a döntéshez nem volt szükség kormányülés összehívására, és a miniszterek közösen határoztak a segítségnyújtásról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását