2024. április 18. - Andrea, Ilma

Az áfanövelés is a kormányzati tervek között szerepel?

Egy fillérrel se nagyobb a költségvetés mozgástere a magasabb infláció és a fehéredés következtében a pénzügyi tárca számításai szerint. A jövő évi adócsökkentéshez így kemény büdzsé kell. A tárcák a hírek szerint négy-öt százalékos lefaragással kénytelen
2008. július 31. csütörtök 07:55 - Hírextra
A kiegészítő nyugdíjemelések és a kamatkiadások növekedése elviszi azt a pénzt, amit a nagyobb infláció, illetve a gazdaság fehéredése hozott - Népszabadság szerint ez derül majd ki abból a válaszból, amelyet két, immár ellenzéki képviselő, a szabad demokrata Kóka János és frakciótársa, Gegesy Ferenc - a költségvetési mozgástér mértékét érintő - kérdéseire ad a pénzügyi tárca.

A Népszabadság értesülése szerint a Pénzügyminisztérium (PM) azt taglalja majd, hogy a jobb költségvetési helyzet - az, hogy az idei hiány a várt négy százalék helyett csupán a GDP 3,8 százaléka lesz - pusztán egyedi tényezők következménye, legfőképpen azé, hogy a vártnál jobban alakul az uniós elszámolás.

A PM szerint keletkezik ugyan 140 milliárd forint többletbevétel a magasabb infláció (a nagyobb energiaárak) és a gazdaság fehéredésének hatásaként, de ezt mind elviszik a többletkiadások. A bevételi oldalon a magasabb infláció önmagában nem hoz sokat. Az áfából alig nyolcmilliárd a többlet, amit az magyaráz, hogy a magasabb árak miatt csökken a fogyasztás. Sőt: az üzemanyagok esetében ez a tendencia még kiesést is hoz.

Többletbevételhez a büdzsé a magasabb bérek miatt jut: 69 milliárd jön be emiatt. A gazdaság fehéredéséből közel ugyanennyi származik, a számítás szerint 75 milliárd, amiből a legnagyobb tételt a megkövetelt minimális nyereség-előírás, illetve a bérek fehérítése hozza. A fehéredés és az infláció tehát nem hoz annyit, hogy arra bármekkora adócsökkentést alapozni lehessen. Az elvárt adócsökkentés fedezete így csak a megszorítás lehet a büdzsében.

A Népszabadság információi szerint a tárcáknak mintegy négy-öt százalékkal kell kurtítaniuk keretüket jövőre. A PM egyrészt általános kétszázalékos megtakarítást írt elő, másrészt pedig közölte: a tárcák ne számoljanak azzal, hogy az idei egyensúlyi tartalékot jövőre is megkapják.
Az egyetlen kivétel a honvédelmi tárca: itt a NATO-vállalások miatt a laphoz eljutott adatok szerint sem csökken a központi kasszából kapott összeg. Az adatok alapján a legnagyobb mértékben a kancellária szorulhat meg, itt 8 százalék feletti a támogatás visszaesése. Más tárcáknál öt százalék körül mozog a csökkentés.

A hírek szerint a kormányzatban is készült áfaváltoztatási terv. A kabinet állítólag 20-ról 25 százalékra emelné az általános áfakulcsot, miközben az élelmiszerek áfáját 20-ról 18 százalékra csökkentené. Az intézkedés némi többletbevételt hozna - ezt akár fel is lehetne használni a különadó eltörlésére, vagyis arra, hogy ez esetben mégse kelljen ennyire megszorítani a tárcák költségvetését. De lehetőséget teremthetne az áfaemelés a munkáltatói járulékok kisebb-nagyobb arányú csökkentésére, amire a szakértők szerint nagy szükség volna - olvasható a Népszabadságban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását