2024. március 29. - Auguszta

Pszichológust javasol inkább

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint saját biztonsági szolgálat helyett inkább pszichológust kellene a Sturm Graz szurkolói mellé fogadni.
2008. július 30. szerda 19:20 - Hírextra
A klubtulajdonos szerdán az APA osztrák hírügynökség részére elküldött levélben reagált Hans Rinnernek, a Sturm elnökének bejelentésére, hogy a jövőben saját biztonsági szolgálat kíséri el az osztrák szurkolókat a veszélyesnek tűnő kelet-európai meccsekre, ezen belül is elsősorban Magyarországra.

"Azt javaslom, hagyják a biztonsági embereiket otthon és inkább hozzanak magukkal néhány pszichológust, akik megnyugtatják a szurkolóikat" - írta válaszlevelében Hemingway.
A kispesti vezető szerint Rinner állításai horrortörténetek, a Sturm szektorában történteket pedig "az erőszak orgiájának" nevezte.

Szombaton, a Bozsik Stadionban a Sturm Graz az Intertotó Kupa harmadik fordulójának visszavágóján 2-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen. Az első félidőben a magyarok vezető gólja után az osztrák drukkerek fáklyákat, petárdákat dobtak be a játéktérre, a feltépett székekkel pedig megdobálták a megfékezésükre érkező biztonságiakat.

A mérkőzés szünetében a rendőrök és a biztonságiak kiürítették a vendégszektort.
A lefújás után a Sturm vezetői azt állították, hogy verőlegények támadtak a szurkolókra, a magyar rendőrség szerint a beavatkozás szakszerű volt.

Hemingway az osztrák hírügynökségnek küldött levelében kijelentette, hogy a szombati mérkőzésen közreműködő biztonsági szolgálatnak semmi köze sincs ahhoz a céghez, melyre Rinner szintén hivatkozott és melynek munkatársai 2002-ben a Ferencváros-VfB Stuttgart UEFA Kupa-találkozón a német gárda drukkereit ok nélkül megtámadták.

Az osztrák lapokban megjelent képpel kapcsolatban, amely székkel a kezében ábrázol egy magyar biztonsági embert, Hemingway azt írta, hogy ezzel védte magát az illető a feléje dobott tárgyaktól.
"Az elmúlt napokban megjelent különböző beszámolókról és a Sturm részéről kiadott nyilatkozatokról a New York-i jogi egyetemen az egyik professzorom jut eszembe, aki arra a kérdésre, hogy mit tegyünk akkor, ha a tények és a jog is ellenünk beszélnek, azt mondta: kezdjünk el a nácikra hivatkozni, őket senki sem szereti."

A Labdarúgás a Rasszizmus Ellen Európában (FARE) nevű szervezet szerint a kispesti drukkerek nem először tűntek fel rasszista, neonáci viselkedésükkel.

"A Sturm Graz elleni budapesti találkozó előtt már tavaly, a Hamburgban rendezett UEFA Kupa-mérkőzésen és idén nyáron Teplicén és az ausztriai meccsen is volt náci szimbólumot ábrázoló drapéria a magyarok szektorában, amelyen a fegyveres SS (Waffen-SS) szimbóluma látható, együtt a kelta keresztet ábrázoló zászlóval, amely a rasszista White Power nevű mozgalom jelképe" - írta a FARE szerdai közleményében, amelyet az európai szövetség (UEFA) részére is eljuttatott. "Ezenkívül a Honvéd-drukkerek félreérthetetlen náci kézmozdulatokkal köszöntötték egymást."

Kurt Wachter, a FARE munkatársa elmondta: levelet küldtek az UEFA-nak a náci szimbólumok képeivel.

"Számunkra érthetetlen, miért tűri az UEFA, hogy neonácik a futballmérkőzéseket használják arra, hogy saját nézeteiket hirdessék. A kispesti neonácik négy európai kupameccsen büntetlenül mutogathatták szimbólumaikat és ez ellen saját klubjuk vezetői sem tettek semmit."

"Gyűlölöm a fasizmust, rasszizmust, antiszemitizmust és minden eszközzel harcolok ellene" - mondta az MTI-nek Hemingway. "A Honvéd szurkolói az egyik rigmusnál egyszerre emelik a kezüket, ha csak az egyiküket fényképezik le közelről, akkor ezt esetleg lehet náci karlendítésként is értelmezni, de ez belemagyarázás. 100 szurkolótáborból, 95-nél lehet találni olyan karlendítést, amelyre ráfogható, hogy náci."

A tulajdonos hozzátette: a Grazban rendezett meccs előtt a helyi lapok szerint több antifasiszta osztrák drukker megpróbált egy kispestitől elvenni egy náci szimbólumot.

"Erről nekem először az jut eszembe, hogy, akik többen megtámadnak egy embert, azok nem antifasiszták, hanem huligánok. Rengeteg náci szimbólum van, akár egy betűre is rá lehet fogni, hogy ez jelen volt a fasizmusban is. Voltak nekünk is gondjaink a drukkereinkkel, mindenki tudja rólam, hogy nem tűrök el semmilyen törvénytelenséget vagy szabálytalanságot.

Elismerem és támogatom a FARE törekvéseit, de aki ott beszél nácizmusról, ahol az nincs jelen, az a kijelentéseivel generálja a nácizmus megjelenését. A tavalyi hamburgi mérkőzésünk után is feljelentett minket a FARE, mi is elküldtük álláspontunkat az UEFA-nak. Az európai szövetség nem avatkozott közbe. A mostani eseményekről is megírtuk levelünket és várjuk a fejleményeket. Ha megbüntetnek minket, akkor megtesszük azokat a lépéseket, amikre köteleznek minket."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását