2024. április 19. - Emma

Nem kértek segítséget

Sem az Olaszországban prostitúcióra kényszerített magyar lányok, sem a magyar gyanúsítottak nem kérték a milánói magyar főkonzulátus segítségét - tájékoztatta a külügyi szóvivő kedden az MTI-t.
2008. július 29. kedd 19:30 - Hírextra
"Az olaszországi Bresciában prostitúcióra kényszerített magyar lányok ügyében a négy magyar gyanúsítotton kívül az áldozatok is azt kérték, hogy az ottani hatóságok ne értesítsék a milánói magyar főkonzulátust" - fogalmaz közleményében Szelestey Lajos.

Mint leszögezi: a külképviselet így nem tud eljárni a szóban forgó magyarok érdekeinek védelmében, és arra sincs módja, hogy tájékoztassa a magyar sajtót.

Szelestey Lajos annyit közöl: az ügyben letartóztatott magyar házaspár ellen vallott egy lány, akit azóta egy védett szociális otthonban helyeztek el. Két társa, köztük egy fiatalkorú, szintén azt közölte a rendőrséggel, hogy tiltott üzletszerű kéjelgésre kényszerítették őket. Ők azonban a kihallgatás után ismeretlen helyre távoztak - jegyzi meg a szóvivő, aki hozzáteszi: az ügyben egy román állampolgárt is letartóztattak.

Az észak-olaszországi Bresciában fiatal prostituáltakat futtató, bűnszövetkezetben tevékenykedő három magyart és egy románt tartóztatott le a napokban az olasz rendőrség, amely ugyanakkor kiszabadított egy 16 éves magyar lányt a banda kezei közül - jelentette a Virgilio Notizie olasz hírportál.

Egy rendőrjárőr még július 18-án bukkant az utcán egy papírra firkált, kétségbeesett segélykérő üzenetre, amelynek nyomán sikerült felgöngyölíteni a hálózatot. A papírhoz egy fiatal lányt szexuális pózokban ábrázoló fotókat mellékeltek. A szöveg elárulta, hol található - nagykorú nővére papírjaival - a fiatalkorú prostituált. A szállodában további örömlányokra bukkantak a rendőrök, s azok elmondták, hogy Magyarországról, Debrecenből érkeztek Bresciába.

Egy magyar házaspár Debrecenben azt ígérte nekik, hogy felszolgálóként dolgozhatnak egy bárban, amikor azonban az olasz városba érkeztek, a futtatók fenyegetésekkel és erőszakkal, kíméletlenül prostitúcióra kényszerítették őket, jövedelmüket pedig elvették tőlük.

A 16 éves lány a Virgilio Notizie értesülése szerint elmondta a rendőröknek, hogy fél év alatt mintegy 60 ezer euró (csaknem 14 millió forint) keresményt adott át futtatóinak. Egyszer sikerült megszöknie tőlük, de a banda tagjai utánamentek Magyarországra, és visszavitték Bresciába.
A lány szavait megerősítette egyik társa, aki július 20-án hajnalban ugyanattól a bűnszövetkezettől szökött meg, és jelentkezett az olasz rendőrségen.

Vallomásaik alapján az olasz rendőrök a napokban letartóztatták a Bresciában élő D.-házaspárt, s őrizetbe vettek továbbá két másik magyar és egy román állampolgárt. Az öt őrizetbe vett személy közül csak egy magyart bocsátottak szabadon, ellene is folytatódik azonban a nyomozás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását