2024. április 19. - Emma

Veszélyben a koraszülöttmentés?

Anyagi nehézségek miatt augusztus végére veszélybe kerülhet a koraszülöttmentés a Dél-Alföldön, a szolgálatot működtető alapítványnak havonta 1,3 millió forintra lenne szüksége - közölte Pintér Sándor kuratóriumi elnök hétfőn az MTI-vel.
2008. július 28. hétfő 15:30 - Hírextra
Elfogytak a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány tartalékai, ha a szervezet nem kap támogatást, augusztus utolsó hetében leállhat a koraszülöttmentés a Dél-Alföldön - mondta az egyetemi tanár.

Szegeden 1992 óta működik alapítványi formában az életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentése.

A hazai kilenc újszülöttmentő centrum közül a második legnagyobb a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, amely évente mintegy 1.300 gyereket lát el Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén.

A mentés költségeinek 70 százalékát fedezi a központi költségvetés, a fennmaradó részt - havonta 1,2-1,3 millió forintot - adományokból, cégek támogatásából teremti elő az alapítvány.

Az anyagi nehézségeket az idézte elő, hogy egy nem várt nagyjavítást kellett végrehajtani az alapítvány mentőautóján - a kuratóriumi elnök.

A professzor elmondta, az élet első perceiben, óráiban történő mentés elmaradása az újszülött, koraszülött életkilátásait és a későbbi életminőségét döntően meghatározza.

A szállítás során megkezdett életmentés - oxigénadás, lélegeztetés, a szívműködés biztosítása - jelentős mértékben javítja az újszülöttek életkilátásait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását