2024. március 29. - Auguszta

Demonstrálnak a hídnál

A Megyeri híd budai oldalán lévő települések demonstrációra készülnek, ha a szaktárca nem teljesíti kéréseiket a híd átadásával párhuzamosan - írta a szombati Magyar Nemzet. A lapnak többek között Leányfalu, Dunabogdány és Budakalász vezetője nyilatkozott
2008. július 26. szombat 09:40 - Hírextra
Leányfalu alpolgármestere hangsúlyozta: a település elkerülő utat, három jelzőlámpás kereszteződést, harminc épület állapotának felmérését és a súlykorlátozás pontosítását kéri. Ha ezek nem valósulnak meg, akkor biztosan csatlakoznak egy szerveződő demonstrációhoz - mondta Vancsó Géza.

Dunabogdány első embere kiemelte: ha forgalomnövekedést fognak tapasztalni a településen a híd átadása után, akkor lépni fognak. Ha a településen a hídépítés miatt tönkrement utakat nem akarják felújítani, akkor az okot ad a demonstrációra - hangsúlyozta Schuszter József.

Parlagi Endre, Budakalász polgármestere egyebek mellett elkerülő utat kért a szakminisztérium illetékeseitől. "Két hét türelmi időt adtunk a tárcának, ha azt követően sem történik érdemben semmi, mindent bedobunk, s akkor bármi megtörténhet - húzta alá a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását