2024. május 8. - Mihály

Az ellenzékkel is egyeztetnek

A szakmai szervezetekkel zajló társadalmi vita mellett a jövő hónapban intenzív egyeztetéseket tervez az MSZP az ellenzéki pártokkal is az egészségügy tervezett átalakításáról - értesült a Népszava.
2008. július 25. péntek 07:15 - Hírextra
Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint azokról az intézkedésekről szeretnének beszélni, amelyek életbelépéséhez törvénymódosítás szükséges.

 Kökény Mihály a napilapnak elmondta: a tervezett tárgyalásokon elsősorban az Egészségügyi Minisztérium politikai vezetése venne részt, de várhatóan a párt szakpolitikusai is bekapcsolódnak majd.

A szaktárca a véleményezésben mások mellett számít a kórházak, a szakrendelők érdekképviseleteire, az orvosi és a szakdolgozói kamarára, a betegjogi szervezetekre, az orvosegyetemekre és a szakmai kollégiumokra is.

A minisztérium szerint a vita "alapszakasza" augusztus 15-ig tart, addig várják az észrevételeket, amelyeket ezután összegeznek, a használható elképzeléseket pedig beépítik majd a koncepcióba. Az így átdolgozott programot augusztus második felében egy konferencián ismertetik meg a nyilvánossággal - írta a Népszava.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását