2024. május 7. - Gizella

Körkép a magyar élvonalbeli labdarúgás csapatairól I.

Két nap van hátra a hazai NB1 2008/2009-es szezonjának kezdetéig, ezért a következő összeállításunkban rövid körképet adunk az élvonalban induló tizenhat csapatról. Először a tavalyi bajnokság első nyolc helyezettjét mutatjuk be.
2008. július 23. szerda 17:59 - Varga Szilárd


FC Fehérvár

Az előző szezonban ősszel először kiírt Ligakupát megnyerő, majd a tavaszi győztes DVSC-t a döntőben felülmúló Fehérvár ellentmondásosan játszott a tavalyi bajnokságban. Míg ősszel a hullámzó teljesítmény, és olykor-olykor a gyenge, rossz játék jellemezte a csapatot; Marian Vlak vezetőedző távozását követően, a sportigazgatói posztot dr. Mezey György vette irányításba, a kispadot pedig a korábbi székesfehérvári klasszis, Disztl László foglalta el. A télen gazdaságilag stabilizált és jelentősen megerősített klub tavasszal szárnyalt, a tavaszi táblázaton a Debrecen után a második helyet foglalta el, begyűjtve több – papíron erősebb – csapat skalpját is. A tavaszi menetelés végül is a tabella ötödik helyére volt elegendő. A tulajdonosi kör a következő küzdelemsorozatban a dobogós helyezést vette célba, és erre rekord összegű játékos vásárlási keretet, 700 millió (!) Forintot különített el a csapat számára.

Átigazolások/távozások: többek között a debreceni Cvitkovics Péterre, és az angyalföldi Németh Norbertre, és az MTK-s Kulcsát Tamásra vetették ki hálójukat, ám az FC Fehérvár és Mezey közleménye szerint az érintett klubok „drasztikusan megemelték a játékosok árát”… Erre a nyilatkozatra mind a fővárosi, mind a hajdúsági klub reagált, miszerint Mezey György valótlant állít, és ferdíti a tényeket. Június 17-én délszláv utánpótlás-válogatottakat igazoltak a fehérváriak, a montenegrói Goran Vujovics és szerb Nenad Filipovics a Sóstói Stadionba költözött. 30-án a 23 éves montenegrói Ilija Radovicsot igazolták le. Kiszemelt még, a próbajátékon lévő Marko Andic, aki a Szombathelyi Király Kupán a Haladás ellen öngóllal mutatkozott be. Elképzelhető, hogy többen távoznak az együttestől, hiszen Horváth Gábornak angol, Farkas Balázsnak izraeli, Polonkai Attilának pedig török ajánlata van.

Felkészülés, edzőmérkőzések: az ausztriai a Mönchenkirchenben lerendezett FC Fehérvár – Artmedia találkozón a szlovák ellenfél 4-0-ra kiütötte a piros-kék alakulatot. A szlovákok első gólját az a Pavol Durica lőtte, aki tavasszal még a fehérvári csapatban játszott és a Debrecen elleni öngóljával tette emlékezetessé magyarországi karrierjét. Következő felkészülési mérkőzésükön a kettéosztott csapat egyik fele a Siófok ellen 1-1-es döntetlent ért el, míg a másik 4-1-gyel bizonyult jobbnak az újonc Kecskemét gárdájával szemben. A fehérváriak Ausztriában 4-2-es vereséget szenvedtek a román kupadöntős Unirea Urzicenitől, míg a ciprusi Apoel Nicosia ellen kétgólós hátrányból álltak fel, és egyenlítettek. A felvidéki szomszéd Nyitrán szintén 2-2-őt játszottak az FC Nitra alakulatával. A szombathelyen minden évben megrendezésre kerülő négycsapatos – kétszer 30 perces félidőkben – Király Kupán a bronzérem jutott a székesfehérváriaknak. Nehezíti a felkészülést Simek Péter sérülése.

Vezetőedző: Disztl László

Játékoskeret: - Kapusok: Sebők Zsolt, Németh Viktor, Halasi Péter, Nenad Filipovics, - Védők: Mihajlo Denisov, Horváth Gábor (?), Mohl Dávid, Koller Ákos, Lázár Pál, Sötét Dávid, Fehér Zsolt, Vadász Viktor, Marko Andic (?) – Középpályások: Sifter Tamás, Simek Péter, Polonkai Attila (?), Dvéri Zsolt, Kocsis Gábor (?), Farkas Balázs (?), Lattenstein Norbert, Sándor István, Ilija Radovics, Goran Vujovics, Csobánki Ádám, Kovács Géza, Fejes András, - Csatárok: Sitku Illés, Juszuf Dajics, Nagy Dániel, Lelkes Péter, Drabenjuk Roman, Bölcsföldi Viktor.

Várható kezdőcsapat: Sebők – Koller – Horváth – Lázár – Mohl – Farkas – Sifter – Simek – Nagy – Polonkai – Sitku.

Bajnoki prognózis: 3-6. hely valamelyike.

Gabona Trans Kaposvári Rákóczi FC

Az elmúlt idényben fennállásának legjobb NB1-es helyezését érte el a somogyi kiscsapat, magasabban jegyzett alakulatokat – többek között a Zalaegerszeget, Honvédot és Vasast – legyőzve és megelőzve a számára előkelő hatodik helyen végzett, a főleg helyi nevelésű fiatalokból álló egylet. Sokáig úgy tűnt, hogy a jó szereplés nemzetközi kupamérkőzéssel is párosul, köszönhetően annak, hogy az Intertotó Kupa indulásra jogosult Liga Kupa-győztes FC Fehérvár nem vállalta, és nem élt ezzel a lehetőséggel a negyedik helyezett Újpest sem. De a Rákóczi közleményben tudatta, hogy anyagi okok miatt nem tudja vállalni az indulást, így az automatikusan a hetedik Zalaegerszeget illette meg, de a ZTE sem vállalta (tavaly alaposan leszerepeltek…), végül is a Budapest Honvéd indult el. Ám a sikerek ellenére az öt éve a csapatot irányító Prukner László vezetőedzőnek koránt sincs könnyű dolga, mivel az elmúlt évek kaposvári helyzethez hasonlóan idén nyáron is elveszítették az értékeket, és szinte a semmiből kell új csapatot építeni. Arra meglehetősen kevés az esély, hogy a Kaposvár megismétli a tavalyi szereplést, az alapemberek távozásával alaposan meggyengült csapatnak könnyen lehet, hogy a kiesés ellen kell majd küzdenie. De a 2006/2007-es szezon szünetében a kieső 15. helyen telelő, majd tavasszal a 7. helyen végző somogyi gárdát, valamint Prukner edző és a játékosai hozzáállását és kitartását ismerve nem lehet semmit se előre elkönyvelni…

Átigazolások/távozások: a szerény anyagi körülmények miatt meghatározó, mindenképpen erősítést jelentő játékosok vásárlása szóba sem jöhet, sőt inkább a saját értékek eladásából tud gazdálkodni évközben a klub. Jobbára csak saját nevelésű, vagy alacsonyabb osztályú csapatok – ennek következtében gyengébb állóképességű – játékosait vásárolhatják meg, illetve szabadon igazolható játékosokat. Érkezők között két győri és két szolnoki játékos volt, Nyári Tibor és Kiss Zsolt, illetve Farkas Krisztián és Pintér László. A két ETO-tól érkezett játékos két nap múltán vissza is tért a Rába-parti városba, arra hivatkozva, hogy nem kapnak kellő bizalmat a somogyi klubtól. Az ügy miatt a két érintett klub között nyilatkozat-háború robbant ki. A Kaposvári Rákóczit elhagyók között van az alapember Maróti Béla, aki a Budapest Honvéd együtteséhez igazolt. A somogyiak két brazil játékosa, André Alves és Leandro da Silva Oroszországba, pontosabban a világ másik végére, a Csendes-óceán partjánál fekvő FC Luch-Energia Vlagyivosztok csapatába szerződött. Alves 2008. december 31-ig kölcsönbe, míg Leandro végleg eligazolt. A csapat többszörös házi gólkirálya Oláh Lóránt után a Bundesliga I-ben szereplő Cottbus érdeklődött, de végül úgy döntöttek, hogy nem kell nekik, a vajdasági magyar játékos. A további távozók között van Milinte Árpád, Szakály Dénes, Pintér Attila, és Vasiljevic.

Felkészülés, edzőmérkőzések: első felkészülési mérkőzésén 1-1-et játszott a Kaposvár a szlovákiai Dunaszerdahellyel, viszont a szlovén Lendava ellen 3-1-es vereséget szenvedtek. Siker a felkészülésben, hogy a Szombathelyen a Király Kupa döntőjében a házigazda Haladás elleni 1-1-es döntetlent követően 11-es rúgásokkal, 5-3-mal bizonyult jobbnak a Rákóczi FC.

Vezetőedző: Prukner László

Játékoskeret: - Kapusok: Horváth László, Kovács Zoltán, - Védők: Graszl Károly, Kovácsevics Róbert, Petrók Viktor, Ribi István, Srdan Tonkovic, Szeles Szabols, Zahorecz Krisztián, - Középpályások: Balogh László, Farkas Zoltán, Farkas Krisztián, Pintér László, Grúz Tamás, Nemanja Obric, Nemanja Nikolic, - Csatárok: - Bojan Bozsovic, Graszl Norbert, Oláh Lóránt (?), Reszli Gábor

Várható kezdőcsapat: Kovács – Kovácsevics – Petrók – Graszl – Ribi (Szeles) – Grúz – Nikolic – Obric – Balogh – Bozsovic –Graszl.

Bajnoki prognózis: 9-13. hely valamelyike.

Zalaegerszegi TE

A 2007-ben Simon Antal vezette ZTE bronzérmet szerzett, de a dobogó és az ezáltal kiharcolt Intertotó Kupa részvételi jog ellenére a klubvezetés úgy látta, hogy előrébb kell lépni és más stílust kell meghonosítani a zalai megyeszékhelyen. Elsőként leszerződették edzőnek a horvát-német kettős állampolgár Slavko Petrovicot, akivel rögtön az Intertotó első fordulójában ki is estek az orosz ellenféllel szemben. A bajnokságban sem remekelt a kék-fehér csapat, a dobogó környéke helyett inkább a középmezőnyben tartózkodtak. Egy-két siker azért akadt a szezonban (pl.: az Újpest 4-1-es legázolása), de sok kötelezőnek mondható mérkőzésen veszett pontot, pontokat az Egerszeg. Az április végi, Vasas elleni vereséget követően a klub elöljárói megköszönték Petrovic vezetőedző munkáját. Az idény végéig Nagy Mihály irányította a csapatot. A csapat a nyári felkészülést a Honvéd tavaszi pokoljárását irányító – és elszenvedő – Supka Attilával kezdte meg. A Zalaegerszeg második csapata indul az NBII Nyugat-csoportjában.

Átigazolások/távozások: a 23 éves védő, Lovre Volin után élénken érdeklődik a cseh FK Slovan Liberec. A cseh klub honlapja szerint leigazolták, de a ZTE elnöke, Nagy Ferenc megerősítette, hogy még csak a tárgyalások folynak a két klub között. Több hazai és külföldi klub is – cseh és dán csapatok - érdeklődik a gólkirály Waltner Róbert iránt, illetve visszatérhet a csapathoz Ciprusról a bajnokcsapat és Manchestert legyőző gárda egyik kulcsembere, Szamosi Tamás. Az egyik „ős-zalaegerszeginek” számító középpályása, Molnár Balázs a rivális Szombathelyre igazolt, a jelentős erősítésekbe kezdett Haladáshoz. Milan Davidovnak is külföldi és magyar érdeklődői vannak. Polgár Péterért az Újpest jelentkezett be, könnyen lehet, hogy a játékos a fővárosba kerül. A rutinos védő, Sorin Botis hosszabbított, míg Szabó Viktor és Petneházi Márk új érkező. Az új kapus, Sipos Gábor a szombathelyiektől érkezett. Távozik a csatár, Imad Zatara is.

Felkészülés, edzőmérkőzések: a kék-fehérek felkészülési mérkőzésen 0-0-át játszottak a másodosztályú Lombard Pápával, július 2-án a szlovén Csáktornya ellen 1-0-ra kikaptak; míg 5-én a két részre osztott csapat kétszer is diadalmaskodni tudott: az A-csapat 3-1-re a horvát Varteks ellen, az NBII-ben induló csapat 2-1-re a Pápa ellen. A lengyel Lech Poznan 2-1-gyel bizonyult jobbnak a zalaiaknál. A nyár, és talán az év legfontosabb futballeseménye a megyeszékhelyen Maradona korábbi csapata, az SSC Napoli, és a korábbi BEK-győztes Crvena Zvezda érkezése.

Vezetőedző: Supka Attila

Játékoskeret: - Kapusok: Vlaszák Géza, Pogacsics Krisztián, Sipos Gábor, Osbáth Balázs – Védők: Kocsárdi Gergely, Szamosi Tamás, Sorin Botis, Matej Miljatović, Rácz István – Közppályások: Tóth Zoltán, Milan Davidov, Máté Péter, Koplárovics Béla, Bozsik József, Horváth András, Simonfalvi Gábor, Lukács Tihamér, Ludánszki István, Petneházi Márk, Marian Sluka, - Csatárok: Waltner Róbert (?), Damir Pekić, Balázs Zsolt, Roguy Meye.

Várható kezdőcsapat: Vlaszák – Kocsárdi – Szamosi – Botis – Miljatović – Máté – Tóth (Koplárovics) – Ludánszki – Davidov – Pekić – Waltner (Meye).
 
Bajnoki prognózis: 5-9. hely valamelyike.

Budapest Honvéd FC

A George F. Hemingway tulajdonos által megmentett, majd anyagilag stabilizált - újjávarázsolt Bozsik Stadion, kiváló körülmények, megerősített csapat - Budapest Honvéd, Supka Attila vezetőedző vezérletével először 2007-ben megnyerte a Magyar Kupát, az UEFA Kupában játszott, majd kiesett a Hamburg ellenében, a 2007/2008-as bajnokság őszi szezonjában 30 pontot gyűjtve bajnokesélyesként várta a tavaszi szezont. Ennek ellenére a télen továbberősített alakulat tavasszal vereséget-vereségre szenvedett, mindössze 13 pontot gyűjtve a nyolcadik helyen végzett a tabellán. A Magyar Kupa döntőjében, hazai pályán 7-0-ás katasztrofális vereséget szenvedett az ezüstérmes Debrecentől, a visszavágó puszta formalitás volt csak, a Loki 2-1 nyert. A tavaszi megmagyarázhatatlanul pocsék szereplés következtében Supka Attila három fordulóval a bajnokság vége előtt felállt a kispadról, de utódja Vass László is csak két mérkőzés erejéig irányíthatta a kispestieket, a kupafiaskó után a tulajdonos menesztette. Hemingway tulajdonosnak nem volt könnyű dolga: új csapatot kell a következő bajnokságra építeni, a szurkolók bizalmát vissza kell szerezni (a kispesti ultrák nagy része tavasszal bojkottálta a csapat hazai mérkőzéseit, részben a tulajdonos népszerűtlen intézkedései, részben a csapat rossz szereplése miatt). Új edzőnek leszerződtette az MTK-t irányító Garami József mesteredző jobb kezét, Pölöskei Gábort, majd miután az előrébb végzett csapatok nem vállalták az Intertotó Kupában való indulást, beneveztette a Budapest Honvédot a harmadik számú nemzetközi kupaküzdelemre.

Átigazolások/távozások: júniusban, még a felkészülés előtt nagytakarítás kezdődött a Honvédnál: azonnal elküldtek hat játékost a keretből, Pomper Tibor, Berdó Balázs, Caspar Borel, Bárányos Zzolt, Yusuf Adewunmi és Veledar Esad a továbbiakban nem látogatja a Bozsik Stadionban tartott edzéseket. Új érkezőként leigazolták a több külföldi csapatot (köztük a dán FC Köbenhavnot) is megjárt kapust, Rabóczki Balázst. A következő megszerzett játékos a Kaposvár meghatározó középpályása, Maróti Béla volt; több próbajátékos is megfordult az edzőmeccseken, köztük afrikaiak, karibi-térségbeliek, stb.. Nevezetesebb próbajátékosok: Vass Márton Ausztráliából, a horvát Mirceta és Priic, valamint próbajátékon volt a svéd Simba, és a kanadai-argentin Gómez is. Mellettük még perui játékosokat is tesztelnek. A holland NEC Nijmegen labdarúgója itthon tölti szabadságát, de nem tétlenkedik, nevelőegyesületénél tréningezik.

UEFA Intertotó Kupa: az újdonsült vezetőedző, Pölöskei Gábornak nem sok ideje volt megismerni új csapatát, máris nemzetközi mérkőzésen kellett debütálnia. Az ellenfél a kazah Taldikargan volt, a kínai határ menti városban június 22-én 2-1-re nyert a Honvéd, egy héttel később a budapesti visszavágón pedig 4-2-re, így 6-3-as összesítéssel jutott tovább. A következő ellenfél a cseh FK Teplice volt, a július 5-én megrendezett csehországi odavágón bravúros, 3-1-es győzelmet aratott a Honvéd, de a visszavágón kapaszkodnia kellett, a 0-2-es végeredmény miatt csak az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően jutott tovább. A következő ellenfél az osztrák Sturm Graz lesz, a találkozónak nem kisebb a tétje, mint az UEFA Kupa első fordulójába jutás. Az első mérkőzést július 25-én, szombaton játsszák.

Felkészülés, edzőmérkőzések: első edzőmérkőzésén az újonc Kecskemét gárdáját verte 4-2-re, majd egy szabálytalanságokkal tarkított, durva találkozón 1-0-s vereséget szenvedett a REAC-tól. Július 16-án, szerdán a Nyíregyháza Spartacusszal játszanak felkészülési mérkőzést.

Vezetőedző: Pölöskei Gábor

Játékoskeret: - Kapusok: Tóth Iván, Rabóczki Balázs, - Védők: Angoua Bruo Benjamin, Debreceni András, Filó Tamás, George Gebro, Mico Smiljanic, Takács Ákos, Vincze Zoltán, - Középpályások: Diego, Dobos Attila, Fritz Attila, Genito, Ivancsics Gellért, - Csatárok: Dieng Cheikh Abbas, Guie Gneki Abraham, Hercegfalvi Zoltán, Edouard Ndjodo, Palásthy Norbert, Zsolnai Róbert.

Várható kezdőcsapat: Tóth (Rabóczki) – Debreceni (Benjamin) – Smiljanic (Filó) – Takács – Vincze – Diego – Dobos – Genito – Ivancsics – Hercegfalvi (Ndjodo) – Palásthy (Zsolnai).

Bajnoki prognózis: 4-7. hely valamelyike.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását