2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vörös rizs, kontra koleszterin

Egy sor táplálékkiegészítő és az életmód megváltoztatása ugyanolyan hatékony a koleszterinszint csökkentésében, mint a gyógyszerek, például a sztatinok szedése, a testsúly csökkentésében pedig jobban segíti az embereket - állítják amerikai kutatók.
2008. július 22. kedd 09:25 - Hírextra
Júniusban közölte az amerikai szívgyógyászok szaklapja egy nagy kínai tanulmány eredményét, mely szerint a kínai vörös rizsből származó gyógyszerkészítmény koszorúérbetegeknek adva jelentősen csökkentette a szívroham ismétlődésének kockázatát, javította a betegek életkilátásait.

A Mayo Clinic Proceedings című szakfolyóirat júliusi számában még nem beteg, ám magas koleszterinszintű amerikaiak bevonásával végzett kisebb létszámú összehasonlító vizsgálatról számolnak be a Pennsylvania Egyetem kutatói.

Azoknak az embereknek a csoportjában, akik naponta vörös élesztős rizst és halolajat vettek be étrendkiegészítőként, valamint diétára, mozgásra és relaxációs technikára vonatkozó tanácsokat kaptak, ugyanúgy átlagosan 40 százalékkal csökkent vérük "ártó" koleszterin szintje, mint abban a csoportban, ahol 40 milligramm szimvasztatin hatóanyagot tartalmazó gyógyszert szedtek a páciensek.

A 12 hétig tartó vizsgálatot David J. Becker és kollégái végezték. Ezalatt az életmódot váltó résztvevők átlagosan 4,7 kilogrammot fogytak, míg a gyógyszert szedők csupán 0,3 kilogrammot.
Becker, aki korábban 13 évig életmód tanácsadási programot vezetett, Pennsylvania államtól elnyert ösztöndíja segítségével tanulmányozta a kérdést.

Véletlenszerűen kiválasztott 74 páciens szedett 12 héten át napi 40 milligramm szimvasztatint, vagy naponta kétszer három kapszula halolajat és 600 milligramm vörös rizst.

A vörös élesztővel erjesztett rizs Kínában tradicionális ételnek számít, ezzel színezik a pekingi kacsát is. A rizsfajtát a hagyományos kínai konyhában több ezer éve használják színezékként, fűszerként, valamint gyógynövényként és tartósításhoz.

A vörös élesztős rizs a lovasztatinnal csaknem teljesen megegyező, monacolin-K hatóanyagot tartalmazza, valamint többféle egyéb monacolint, melyeknek szintén lehet koleszterinszintet csökkentő hatása - közölte Becker.

A kutató azonban mindenkit óv attól, hogy szakember tanácsa nélkül kezdje el az étrendkiegészítő szedését, mert bizonyos kockázatot hordoz, ha mennyisége nem megfelelő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását