2024. március 29. - Auguszta

Milliárdos fejlesztések

Hétszázmillió forint uniós forrásból és ötszázmillió forint önkormányzati pénzből fejlesztené a XVI. kerületi önkormányzat Sashalom városközpontját - közölte a XVI. kerület polgármestere keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. július 22. kedd 13:48 - Hírextra
Kovács Péter (Fidesz) elmondta: a rehabilitáció fő magja a sashalmi piac lenne, amelyet teljesen megújítanának.

A jelenlegi piacot lebontanák, a helyén pedig kialakítanának egy korszerű "normál piacot" és egy olyan ökopiacot, ahol a többi közt biotermékeket és vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket árulnának az eladók. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg is árusító őstermelők ugyanúgy helyet kapnának az új piacokon.

Mint folytatta, a tervek a már meglévő Sashalmi sétányt is érintik, ugyanis megújítanák a zöldfelületet, utat építenének és parkosítanának.

A polgármester arról is beszámolt, hogy az önkormányzat épületével szemben lévő parkot is fejlesztenék: sportpályákat, csónakázótavat, nagyobb játszóteret és kilátótornyot építenének oda.
Tóth Miklós, a kerület főépítésze hangsúlyozta: hetvenezer fölött van a XVI. kerület lakossága, még sincs egy igazi városközpontja.

Ezekkel a fejlesztésekkel létre lehetne hozni egy ilyen, közösségformáló erővel bíró központot - fűzte hozzá.

A polgármester szerint mind a fővárosban, mind a kerületi önkormányzatban teljes politikai konszenzus van a projekt támogatásáról, amelyre a lakosok részéről is nagy igény van.

Ha elnyerik az Európai Unió támogatását, akkor a beruházás - számításaik szerint - 2009 nyarára vagy őszére valósulhatna meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását