2024. március 29. - Auguszta

Fidesz:a kormány a gazdákra tolja

A Fidesz szerint a kormány az elmúlt években elmulasztotta frissíteni az úgynevezett parcella azonosító rendszert, és az ennek alapján igényelt, az EU által jogtalannak ítélt támogatásokat most a gazdákkal akarja visszafizettetni - mondta az Országgyűlés
2008. július 22. kedd 12:03 - Hírextra
Az EU a jogtalanul igényelt agrártámogatások miatt mintegy 10 milliárd forintos büntetést szabott ki Magyarországra, amit a kormány, a napokban a falugazdászoknak küldött levél tanúsága szerint a gazdákkal akar megfizetteti - mondta Font Sándor, sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez gazdálkodónként 500 ezer forintot jelent.

Az ellenzéki képviselő közölte: 28 ezer 200 parcellát vontak eljárás alá, ami mintegy 19 ezer gazdálkodót érint. Font Sándor azt mondta, a gazdálkodók csak az állami nyilvántartás alapján tudták benyújtani az EU agrártámogatás iránti igényüket, amelynek adatait már több éve nem frissítette az illetékes hatóság.

A mostani helyzet másik okát a politikus az osztatlan közös tulajdon fenntartásával magyarázta, hiszen - mint mondta - ezekben az esetekben nem lehet pontosan tudni, egy adott földterületen belül ki a tulajdonos. Font Sándor úgy vélte, így fordulhattak elő úgynevezett keresztigénylések, ezért az ilyen esetekben igényelt EU-támogatások egy részét is jogtalannak ítélte az EU.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a hétvégén kategorikusan cáfolja azt a korábbi sajtóértesülést, amely szerint Magyarországot korábbi téves agrárkifizetések miatt csaknem tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezte az Európai Unió.

Forgács Barnabás, az FVM szakállamtitkára az MTI-vel közölte, az agrártárca nem fogadja el a szóban forgó ügyben az Európai Bizottság megállapításait, mert meg van győződve arról, hogy a Magyarország által működtetett rendszerek - például a Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer (MePaR) - összhangban vannak mind a magyar, mind pedig az uniós jogszabályokkal, elvárásokkal.

Forgács Barnabás hangsúlyozta: Magyarország kész akár az Európai Bíróságon is megvédeni saját igazát, a magyar tagállami álláspontot.

A szakállamtitkár leszögezte: szó sincs semmiféle döntésről, a vitatott ügyben jelenleg egyeztető folyamat zajlik.

Font Sándor kedden viszont arról beszélt, hogy a kormány kiszolgálja az osztatlan közös földtulajdon bérlőinek lobbiérdekeit, ezért nem nevesíti ezeket a földeket.

"A jelenlegi kormányzat olyan spekulációs érdeket szolgál, amely nem a magyar mezőgazdaság fejlesztését, hanem a tőke felhalmozását segíti elő" - fogalmazott.

A politikus leszögezte: a hibás igénylés miatt nem a gazdálkodók a felelősek. Mint elhangzott, mivel a gazdák a 2006-2007-es évekre is még a régi adatsor alapján adták be igényüket, e két év áttekintése után hasonló büntetésre lehet számítani.

A fideszes politikus megjegyezte: csak a 2008. évi támogatási igényeket lehetett már a frissített adatokkal beadni.

Mint Font Sándor elmondta, ha a kormány eljárása miatt a gazdálkodó bírósághoz fordul, akkor ez azt jelenti, hogy a per lezárásáig, azaz több évre kizárja magát az EU-támogatásokból. Úgy vélte, ez "az államhatalommal való visszaélés" igazi példája, hiszen az egyszerű ember semmit nem tud tenni e gyakorlat ellen.

A fideszes képviselő közölte: a helyzet súlyossága miatt elkerülhetetlen, hogy a Fidesz a jövő hétre kezdeményezze a mezőgazdasági bizottság rendkívüli ülésének összehívását.
Ezt szerdán meg is fogja tenni - mondta a politikus.

Font Sándor Görögország korábbi példájára emlékeztetett; az Európai Bizottság az agrárkifizetések szabálytalanságai miatt a támogatások tíz százalékos megvonásával büntette a görögöket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását