2023. február 9. - Abigél, Alex

A kalóriáknak az árak mellett a helyük

A New York-i gyorsétteremláncoknak közvetlenül az árak mellett fel kell tüntetni kínált ételeik kalóriaértékeit is egy hétvégén hatályba lépett új városi szabályozás értelmében.
2008. július 21. hétfő 17:20 - Hírextra

A kalóriatartalom eddig csak az éttermek honlapjain vagy néhány helyen a tálcákon volt feltüntetve, ám a fogyasztók szombat óta már rögtön a vásárlás pillanatában szembesülhetnek azzal, hogy pontosan mit készülnek megvenni. Az elhízás visszaszorítását célzó rendelkezés értelmében a kalóriaértéket jól látható helyen a pénztár fölött, lehetőleg az árjegyzék mellett kell kiírniuk az éttermeknek.


Az Egyesült Államokban mindeddig példa nélküli szabály mintegy 2500 New York-i étteremre vonatkozik, amelyeket 2 ezer dolláros büntetés fenyeget, ha nem tesznek eleget.


A hétvégén még több étteremlánc teljesen figyelmen kívül hagyta az új kötelezettséget, vagy nehezen olvasható, kisbetűs tájékoztatást biztosított a kalóriaértékekről, gyakran nem az összes, hanem csak néhány népszerűbb ételre vonatkozóan.


Cathy Nonas, New York város egészségügyi ügyosztályának illetékese szerint többen azért vonakodnak feltüntetni a szóban forgó számokat, mert attól tartanak, hogy azok megváltoztathatják a vendégek étkezési szokásait. A szabály célja valóban az, hogy hozzásegítsék az embereket a tudatos döntéshez szükséges információkhoz. Az elhízás az egész országban komoly problémát jelent, s ez alól New York sem kivétel - hangsúlyozta Nonas.


A kalóriatartalom feltüntetése olykor maguknak az éttermeknek is tanulsággal szolgál: a Starbucks, a Wendy,s és a Dunkin, Donuts például már hónapok óta kiírja a kalóriaértékeket, és bizony néhány étteremvezető maga is meglepődve tapasztalta, hogy egy tejszínhabos frappuccinóban több kalória van, mint egy dupla sajtburgerben vagy hogy egyetlen lekváros fánk 270 kalóriát tartalmaz, amely a napi átlagos ajánlott kalóriaszükséglet több mint egytizede.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását