2024. május 6. - Ivett, Frida

Baja Ferenc az MSZP Innovációs és Informatikai Tagozat elnöke

Baja Ferencet választotta elnökévé és választmányi delegáltjává az MSZP Innovációs és Informatikai Tagozatának közgyűlése - közölte az MSZP vasárnap az MTI-vel.
2008. július 20. vasárnap 20:08 - Hírextra

"Baja Ferenc kormánybiztost választotta elnökévé és választmányi delegáltjává az MSZP Innovációs és Informatikai Tagozatának közgyűlése" - tájékoztatott a szombaton történtekről közleményében az MSZP.

A kommüniké szerint a tagozatot megalakulása óta hét évig Bán Imre, budapesti önkormányzati képviselő vezette, aki továbbra is a tagozat elnökségének tagja maradt.

A tagozat alapfeladata a munkakapcsolat és együttműködés a parlamenti szocialista frakciójának informatikai munkacsoportjával, valamint szakirányú elemzések készítése, javaslatok kidolgozása az MSZP elnöksége számára.

Az MSZP honlapján olvasható információ szerint a tagozat céljai érdekében - egyebek mellett - elő kívánja segíteni egy, a társadalmi és technológiai fejlődés mellett elkötelezett baloldali közösség létrehozását; a párt innovációs és informatikai programjának kidolgozását, valamint annak végrehajtását. A célok között van továbbá a köz és az egyén javát egyaránt szolgáló, értékeinket őrző, jövőnket szolgáló, élhető, tudásalapú társadalom létrehozása, az informatikai írástudás gyors terjedése.

Ez utóbbi esetben különösen figyelnek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra.
Baja Ferenc 2002-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáról jutott az országgyűlésbe, és a kormányalakítás után a Miniszterelnöki Hivatal informatikai államtitkára lett. Ebbéli minőségében ő tervezte, szervezte és koordinálta egyebek között az e-kormányzat rendszerének kiépítését és az EU-csatlakozásról döntő népszavazás kormányzati kampányát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását