2024. március 29. - Auguszta

Az első biztonságtechnikai és biztonságszervező mérnökök itthon

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Üllői úti kampuszán, a felsőfokú tisztképzés 200. évfordulóján 2007. július 18.-án 09.00 órai kezdettel adják át a Biztonságtechnikai és Biztonságszervező MSC(mester-szak, egyetemi szint) szak első végzősei diplomáját
2008. július 17. csütörtök 10:22 - Hírextra
A Biztonságtechnikai és Biztonságszervező MSC(mester-szak, egyetemi szint) szak alapításának ötlete először a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetem Bolyai János Katonai Műszaki kar és a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar vezetésében merült fel, miután a BSC (Főiskolai szintű) szintű képzés már komoly múltra tekinthetett vissza.
2005. elején összeállt egy katonai, műszaki, rendőri, személy- és vagyonvédelmi szakemberekből álló szakértői bizottság, mely az országban elsőként kidolgozott egy tematikát, mely a sok éves főiskolai (BSC) szintű képzésre alapozva kívánta emelni a képzés színvonalát.

A szak indításának nagy sikere volt, jelentős létszámban jelentkeztek a képzésre hallgatók, akiknek az életkora a 20-as éveik elején járóktól a 6.x-be már belépett szakemberekig terjedt.
Az érdeklődők a pályakezdő biztonságtechnikai mérnököktől, a magánbiztonsági tevékenységet folytató közép- és felsővezetőkön keresztül, a katona-, rendőr és tűzoltótisztekig terjed, de voltak hallgatók, akik kereskedelmi vagy éppen kutató/fejlesztő tevékenységet folytató cégeknél tevékenykedtek.

A szak posztgraduális képzés keretén belül képezte a hallgatókat 4 szemeszterben, volt aki a 3.-4. diplomáját szerezte meg éppen.

A szak hiánypótló szerepét nagyban jellemzi, hogy a szak alapításában részt vett szakértők közül ketten be is iratkoztak a képzésre, mivel bár a szakmájukban elismert szakemberek, eddig szakirányú egyetemi szintű képesítés megszerzésére nem volt lehetőségük.

A Kibocsájtó Ünnepség a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Üllői úti kampuszán, a felsőfokú tisztképzés 200. évfordulóján 2007. július 18.-án 09.00 órai kezdettel kerül megrendezésre és 11.00 óráig tart.

Az ünnepségen részt vesz a honvédelmi miniszter, a ZMNE Rektora és az Országos Rendőr-főkapitány.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását