2024. május 8. - Mihály

Új egészségügyi reform

Augusztus 31-ig készítik elő az új egészségbiztosítási reform életbe lépéséhez szükséges törvénymódosítások szövegét - írta hétfői számában a Népszava.
2008. július 14. hétfő 08:09 - Hírextra
A Székely Tamás szakminiszter által előkészített és a kormány által elfogadott koncepció szerint összesen négy törvényt tervez megváltoztatni a tárca. Emellett számos kormányrendelet módosítására is szükség van. Ezeknek az alacsonyabb rendű jogszabályoknak a tervezett változtatásait általában októberig kell elkészíteni a minisztériumnak - írta a napilap.

A tervezetből az kormányrendeletek módosításával megvalósítható, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár belső struktúráját átalakítsák és regionális szervezeteket hozzanak létre - olvasható az újságban.

A kormányrendeleteket saját hatáskörben módosíthatja a kabinet, a törvények megváltoztatásához azonban az Országgyűlés többségének szavazataira van szükség. Ez még dilemmát jelenthet a kisebbségben kormányzó szocialistáknak, mert valamelyik parlamenti párt támogatását őszig meg kell szerezniük terveik végrehajtásához - mutatott rá a Népszava.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását