2024. április 19. - Emma

Nándorfehérvári Emléknapok

Idén is lesz történelmi konferencia, középkoridézés és ökörsütés is a már harmadik alkalommal megrendezett Nándorfehérvári Emléknapokon, Szegeden - jelentett be hétfőn a szervező Alsóvárosi Művelődési Központ vezetője.
2008. július 14. hétfő 16:33 - Hírextra
Koháriné Kocsispéter Éva a távirati irodának elmondta: a programok, mint eddig is, az Alsóvárosi templom árnyékában zajlanak majd pénteken és szombaton.

A rendezvény célja, hogy a nagyszámú gyásznap mellett végre hagyományteremtő módon emlékezzünk nagy győzelmeinkről is, amelyek közül talán a leghíresebb Nándorfehérvár diadala - mondta a szervező.

A rendezvény 2008-ban, a Reneszánsz Évében kiemelten aktuális, ennek megfelelően az eddigieknél is gazdagabb program készült. Lesznek korhű előadók, kézművesvásár, reneszánsz felvonulás, lovagi torna, történelmi totó és kiderül, ki lesz Szeged Kinizsije.

Pénteken délután négy órakor kezdődik a programsorozat, méghozzá az Ötágú Síp Kulturális Egyesület szervezésében történelmi emlékülést és konferenciát tartanak, a Mátyás téri Ferences Kolostorban. Ezen a szegedi Hunyadi-kultuszról Miklós Péter történész tart előadást, de szó lesz a Hunyadiak pénzéről és Mátyás híres csatáiról is.

A két nap alatt sem zenéből, sem táncból nem lesz hiány. És miután mit sem ér a reneszánsz kor igazi lakoma nélkül, a mulatságra látogatók válogathatnak Mátyás és Beatrix kedvenceiből - tette hozzá az igazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását