2024. május 6. - Ivett, Frida

Újra gondolt Közép-Európa

Péntektől látható a Central Europe Revisited II. (Az újragondolt Közép-Európa) című tárlat - amely 19 közép-európai köztük 6 magyar képzőművész alkotásait mutatja be - a kismartoni Esterházy-kastély Sala Terrenájában.
2008. július 11. péntek 22:45 - Hírextra
Hegyi Lóránd, a kiállítás kurátora a csütörtök esti megnyitó előtt a helyszínen az MTI-nek elmondta, hogy az Esterházy Alapítvány nagy közép-európai kortárs gyűjteményt akar felépíteni, s a mostani kiállítás, Az újragondolt Közép-Európa II., csakúgy mint a tavalyi, első tárlat már ezt a célt szolgálja.

Nyolc-tízéves programról van szó, amelyben Ausztria és Magyarország művészei minden évben megjelennek a kiállításon, és minden évben meghívnak melléjük két másik országot: idén Bosznia-Hercegovina és Csehország művészeit látják vendégül. Hegyi Lóránd személyes terve az, hogy ezt a tárlatot bemutassa Rómában és Franciaországban is.

Az MTI megtudta, hogy a kiállításnak a kastély egykori, boltíves borpincészete ad helyet. A bevezető, oszlopcsarnokos részben a videomunkák láthatók, azután az új romantikusok következnek, köztük Veronika Holcová cseh festőművész.

Hegyi Lóránd megjegyezte, hogy ezen a tárlaton túlsúlyban vannak a nők, mert intim, személyes dolgokról szól a legtöbb munka, és ezt a nők tudják leginkább megjeleníteni. Furcsa, személyes, ironikus stílust mutatnak a kortárs rajzok, köztük Révész László László, vagy a politikailag radikálisan elkötelezett Alma Suljevic bosnyák művész munkái. Különböző kortárs festészeti pozíciókat ismerhet meg a látogató az ötödik részben, ahol a fantázia, a reklám, a természet adódik össze izgalmas képekké, mint például Maja Vukoje alkotásain.

Maja Vukoje az MTI kérdésére elmondta, hogy szülei belgrádiak, tehát szerbiai gyökerei vannak, ő azonban már Düsseldorfban született és Bécsben él, osztrák állampolgár. Örül, hogy részt vehet ezen a kiállításon, mert identitása Közép-Európához köti. Ez persze nem zárja ki, hogy legszívesebben a Karib-tenger egyik szigetén élne, mert manapság ez a színes világ izgatja nagyon - tette hozzá.

A hivatalos kiállítás-megnyitón a kastély gyönyörű Haydn-termében burgenlandi tartományi vezetők, nagykövetek, osztrák EU-képviselők és más meghívottak előtt Hegyi Lóránd a közép-európaiságot érzékeny, költői, empatikus és nyitott jelzőkkel illette.

Olyan személyiségeket említett, mint Michael Kluth német filmes, Erhard Busek osztrák politikus, Predrag Matvejevic horvát, Konrád György, Esterházy Péter és Kertész Imre magyar írók, akik valamennyien jól példázzák a közép-európai toleranciát, iróniát, a sokféle identitást, dogma- és hierarchiaellenesek, valamint nyitottan figyelik a világ történéseit.

A kurátor arról is beszélt, hogy a nagy utópiák kora a művészetben az 1970-es évekre lejárt, Victor Vasarely még művészeti világnyelvről beszélt, a közép- és kelet-európai diktatúrák bukása után 2000-től a normalizálódás évei jöttek, Közép-Európa végigjárta a felnőtté válás útját, és most új tendenciák, a mikronarrativák mutatkoznak.

Ez azt jelenti, hogy a művészek a mindennapi élet konkrét helyzeteire figyelnek, egy-egy szituációra keresik a választ és dolgoznak ki modelleket. A mai generáció - köztük a művészek - nomád életet élnek, legalábbis kettős életformát folytatnak. Születési helyük és egy európai város között vándorolnak s úgy tűnik, hogy nagyobbik hazájuk Európa.

Munkáikról a tárlat alapján megállapítható, hogy az összkép eklektikus, neoszürreális, csendes, szelíd iróniával átszőtt - tette hozzá Hegyi Lóránd.

A Central Europe Revisited II. című kiállítás a kismartoni Esterházy-kastélyban november 2-ig tart nyitva.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását