2024. május 7. - Gizella

Magyar kiállítás Bordeaux-ban

Magyar interferenciák Bordeaux-ban címmel egyhetes kulturális fesztivál kezdődik hétfőn a délnyugat-franciaországi városban; a rendezvénysorozaton fotókiállítással, irodalmi esttel, képregény-bemutatóval, vetítésekkel, koncertekkel és Fejtő Ferenc-emlékko
2009. március 28. szombat 21:44 - HírExtra
A rendezvénysorozat tavalyi sikerén fölbuzdulva szervezte meg idén is a franciákkal közös programot - a Balassi Intézet támogatásával - a bordeaux-i Michel de Montaigne Egyetem új magyar lektora, Varga Róbert.

Mint az MTI-nek elmondta, Bordeaux központjában, a Fnac könyvesházban két fotográfus, a magyar Cseh Gabriella - aki 2007-ben André Kertész-ösztöndíjas volt - és a francia Fréderic Desmesures közös kiállításának megnyitójával veszi kezdetét a fesztivál. Az április 11-ig nyitva tartó tárlat címe Folyóparti városok, a kifejezetten erre az alkalomra készült képek témája ugyanis Budapest és Bordeaux.

A fesztivál vendége lesz Bartis Attila József Attila-díjas író is, akinek első regénye, A séta két hete jelent meg franciául. A sétából és A nyugalom című Bartis-regényből Anny Leemann bordeaux-i színésznő olvas majd fel részleteket. Bartis Attilával, valamint az 1970-es évek óta Franciaországban élő és franciául író Almássy Évával (akinek Virgo című kötete magyarul is megjelent) Kányádi András, a párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézete (INALCO) magyar tanszékének vendégtanára beszélget majd Kölcsön vett nyelv címmel.

A fesztivál keretében két magyar filmet is levetítenek: a bordeaux-i közönség láthatja a Bartis Attila regényéből, Alföldi Róbert rendezésében készült Nyugalom című filmet, valamint a Szász János rendezte Ópium, avagy egy őrült nő naplója című alkotást.
Hommage á Fejtő Ferenc címmel magyar és francia történészek - Kende Péter, Majoros István, Francois Cadilhon és Bernard Lachaise - részvételével rendeznek emlékkonferenciát a 98 évesen tavaly elhunyt történész, író, újságíró emlékére az egyetemen. A megyei történeti múzeumban, a Musée d,Aquitaine-ben tartják Tóth Barnabás Ajándékfilm című, Fejtő Ferencről szóló dokumentumfilmjének franciaországi bemutatóját, amelyen ott lesz Fejtő fia, Charles Fejtő és Földes Anita, aki életrajzi könyvet ír a legendás íróról, történészről.

A fesztivál programjában képregény-bemutató is szerepel: a Franciaországban kiadott első magyar képregényt, a Spirált fogja népszerűsíteni Bordeaux-ban Nikolényi Gergely és Futaki Attila, a két szerző.

A zene is szerepet kap a magyar héten, két alkalommal lép föl a spanyol flamencót magyar népdalokkal ötvöző Hangfestő trió, Bartók Eszter új formációja, amelynek az énekesnő mellett két klasszikus gitáros a tagja. A Belga pince nevű szórakozóhelyen pedig a ZAT és a Szimur nevű pécsi rockegyüttesek adnak koncertet - részletezte a programot Varga Róbert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását