2024. október 7. - Amália

Orbán Viktor nyáron is egyeztet

Nyáron is dolgozik a Fidesz elnöke. Orbán Viktor folytatja az elmúlt hetek egyeztetéseit, lapértesülések szerint a nagycsaládosokkal, az agrárvilág és a határon túli magyarok képviselőivel is tárgyalóasztalhoz ül a politikus.
2008. július 11. péntek 06:47 - Hírextra
Új egyezség - amikor megingott a kormányzópártok népszerűsége, Orbán Viktor ezzel a szlogennel készült az előre hozott választásokra. Az utóbbi hetekben erről ugyan már kevesebb szó esik, de az egyeztetések zajlanak.

Ezt azzal indokolta az ellenzéki párt elnöke, hogy a következő választásokon már nem a szakértők által összeállított programra fognak szavazni az emberek, hanem egy, a válságkezelés érdekében kötött megállapodásra.

A pártelnök az elmúlt időszakban a vállalkozókkal, nyugíjasokkal, az IMF vezetőivel, a nagybefektetők képviselőivel egyeztetett.

A gazdasági szereplőknek olyan egyezséget ajánlott, ami 10 év alatt 1 millió új legális munkahely teremtését eredményezi, a nyugdíjasok képviselőinek pedig hangsúlyozta, hogy a következő kormánynak meg kell őriznie a nyugdíjak reálértékét.

A közbizalom helyreállításáról, a szavahihetőség és hitelesség újjáépítéséről, mint legfontosabb kormányzati feladatról beszélt a Világbank vezetőivel és a nagykövetekkel. Ugyanitt említette az ország fejlődésének gátját jelentő korrupció visszaszorítását is.

Összességében Orbán Viktor olyan politikát vázolt, amely növeli az ország versenyképességét, középpontjában a munkahelyteremtéssel, miközben elutasítja a megszorítások politikáját.

A Fidesz elnöke szerint előrehozott választásokra lenne szükség, hogy az ország kilábaljon a gazdasági, szociális válságból, hogy megindulhasson a növekedés. Orbán Viktor szerint a kormánybuktatás kulcsszereplője az SZDSZ, ezért találkozót kezdeményezett a liberálisok új elnökével, Fodor Gáborral.

Orbán Viktor legutóbb a lakótelepeken élőknek kínált partnerséget, amelynek lényege a lakótelepi életforma megújítása. Ehhez kapcsolódik többek között a Fidesznek az a javaslata, hogy csökkentsék a távfűtés áfáját.

A pártelnök a nyáron is folytatja az egyeztetéseket, információk szerint a nagycsaládosokkal, az agrárvilág és a határon túli magyarok képviselőivel.
Forrás: InfoRadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását