2024. május 6. - Ivett, Frida

Magyar építész is részt vesz

Magyarország is részt vehet az Építészek Nemzetközi Szövetségének (UIA) végrehajtó tanácsában, a szervezet XXIII. világkongresszusának döntése alapján. Hazánkat a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) delegáltja, Földes László képviseli majd a testüle
2008. július 10. csütörtök 18:41 - Hírextra
Az építész, aki részt vett a vasárnap véget ért kongresszuson, elmondta, hogy Magyarország a párizsi központú világszervezet legnépesebb, Közép- és Kelet-Európát, a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát is magába foglaló 2. régiójába tartozik.

A 29 országot számláló régió képviseletét négy tagország láthatja el a végrehajtó tanácsban, a következő három évben ezek egyike Magyarország lesz.

Szekér László szerint a döntésben szerepet játszott az is, hogy a MÉSZ - tízéves nyugalmi időszak után - az utóbbi időben nagyon aktívan vett részt a nemzetközi szakmai életben.

"Tavaly regionális építészeti együttműködést kezdeményeztünk a visegrádi országokkal, ennek eredményeképpen októberben közös építészeti irányelveket dolgozunk ki Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával.

Közös a múltunk, közösek a problémáink, nagyjából hasonló a társadalmi és gazdasági környezet, ugyanakkor egymással összefogva komoly piacot tudunk képviselni" - említett példát az együttműködésre.

Az UIA ARES (Megújuló Források) Munkacsoportjának magyar tagozatát vezető építész beszámolt róla, hogy az UIA Torinóban megtartott, csaknem tízezer résztvevőt vonzó kongresszusán a tematika egyik fő pillére a megújuló energiaforrások és innovációk alkalmazása, a meglévő erőforrásokhoz alkalmazkodó környezet kialakítása volt.

"Mára az ember a legfőbb környezetalakító tényező, és ebben az építészet szerepe nem megkerülhető. Az utóbbi húsz év változásai folyamatosan ásták alá azt a korábbi mechanikus világképet, amely a korlátlan növekedés mítoszán alapult" - vélekedett Szekér László, majd hozzátette: "a kongresszuson megfogalmazódott a fogyasztói társadalom kritikája, egy fenntarthatóbb fejlődés igénye.

 Noha az építészek általában a társadalmi akarat formába öntői, nekik is hallatniuk kell a hangjukat, és formálniuk kell a megrendelők szemléletét".

Az UIA (Union Internationale des Architectes) hatvan éve, 1948. június 28-án jött létre Pierre Vago magyar származású építész kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy egyesítse a világ építészeit, tekintet nélkül nemzetiségükre, vallásukra vagy szakmájukról vallott elveikre, és szövetségre lépjen a nemzeti építész szervezetekkel.

A szövetség mára valamennyi földrészen jelen lévő, meghatározó szakmai szerveződéssé nőtt, mely a nemzeti szervezeteken keresztül 116 országból mintegy 1,3 millió építész tagot fogad magába.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását