2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kórusolimpia

A grazi Stadthalle a központi helyszíne az ötödik World Choir Games-nek, amelyen 440 kórus mintegy 800 koncertje hallható szerdától tíz napon át; a nemzetközi kórusolimpián 35 csoport képviseli Magyarországot - tájékoztatta a rendezvény nyitónapján Holler
2008. július 9. szerda 17:43 - Hírextra
A karmester, aki mellett egy 19 tagú magyar stáb irányítja a kórusolimpia logisztikai munkáit, szervezi a selejtezőket és a döntőket, felidézte, hogy a World Choir Games előzménye húsz évvel ezelőtt, 1988-ban Budapesten jött létre, a Musica Mundi mozgalom egyik fontos eseményeként.

Az újfajta, nagyszabású versenysorozat, amelynek ötödik "kiadása" a mostani tíznapos rendezvény, 2000-ben született meg Ausztriában, Linzben.

A versenyen csak egy olimpiai bajnok lehet, de akár tíz arany, ezüst vagy bronzérmet is kiadnak, ugyanis minden olyan kórus teljesítményét elismerik, amelynek magas színvonalú előadása ezt indokolja - mutatott rá a karmester.

Mivel 93 országból érkezett a majdnem 20 ezer résztvevő, érzékelhető, hogy nagy az érdeklődés az olimpia iránt - jegyezte meg Hollerung Gábor. A találkozás, a tanulás lehetősége Ázsiától Dél-Amerikáig szinte minden kontinensről hozott Grazba énekkarokat.

A kulturális sokszínűség okán nem adtak meg semmiféle kötelező művet, viszont több, úgynevezett formációs kategóriában indulnak a kórusok - a gyermekkartól, a kamarakóruson át a női és férfi karokig, valamint a nagy vegyeskarig.

Tematikus kategóriák is vannak: a szakrálistól a modernig, az a cappellától a hangszerrel kísértig, a dzsessz, a gospel, a folklór és a modern művek tolmácsolásáig. De mindenkinek kell énekelnie egy, nem a saját kultúrájába tartozó, szabadon választott művet.

Magyarország 35 kórussal szerepel az olimpián, ezek között vannak díjazottak, mint például a Lakner Tamás vezette pécsi Bartók Béla Férfikar, amely 2006-ban a kínai Hsziamenben (Xiamen) megrendezett eseményen a férfikórus kategóriában nyert.

Hollerung Gábor emlékeztetett arra, hogy Lakner Tamás a kínai győzelem után javasolta: 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program évében Pécs rendezze a versenyt.

 Mivel azonban a szervezők semmiféle visszajelzést nem kaptak arról, hogy Pécs komolyan gondolná a részvételt, elálltak ettől az ötlettől, és a 2010-es kórusolimpia helyszíne ismét Kína, Sao-hszin (Shaoxing) lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását