2024. március 28. - Gedeon, Johanna

270 milliárd a különbség a kormány és az ellenzék között

Nagyjából 270 milliárd forintnyi különbség van a kormányfő és a Fidesz számításai között az adócsökkentési javaslat költségvetési hatásait illetően; Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz indítványai összesen 320 milliárd forintba kerülnének, míg a legnagyobb
2008. július 5. szombat 07:19 - Hírextra
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még szerdán jelentette be: pártja a benzin jövedéki adójának, valamint a távhő és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentésére nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

A Fidesz számításai szerint a jövedéki adó csökkentése után 15 forinttal alacsonyabb lenne az üzemanyag literenkénti ára, míg a távhő és alapvető élelmiszerek esetében 20 százalékról 5 százalékra csökkentenék az áfa mértékét.

Gyurcsány Ferenc kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz indítványai összesen 320 milliárd forintba kerülnének, és ha ezeket a lépéseket megtennék, akkor utána az adórendszerhez már nem lehetne hozzányúlni. Egy matematikai példával demonstrálta, hogy a negyedére csökkentett áfa mellett vagy az árakat, vagy az eladott mennyiséget kellene a négyszeresére növelni ahhoz, hogy a költségvetés bevétele ne csökkenjen. Lehet százegynéhány forinttal olcsóbb a sertéscomb, de akkor egy hónappal kevesebb a nyugdíj, vagy nincs családi pótlék, vagy nincs gyógyszerár-támogatás - hangoztatta a kormányfő.

Veres János pénzügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján részletesen ismertette a Fidesz adócsökkentési javaslatairól készített pénzügyminisztériumi számításokat. Elmondta: az alapvető élelmiszerek jelenlegi 20 százalékos áfakulcsának 5 százalékra csökkentése 260,5 milliárd forintos költségvetési hatású lenne, a benzin jövedéki adójának csökkentése - az áfa-hatással együtt - 33,4 milliárd forint bevételkiesést eredményeznek, a távhő áfakulcsának 20 százalékokról 5 százalékra való mérséklése 28 milliárd forintot jelentene.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szintén csütörtökön azt mondta: "a benzin jövedéki adójának csökkentése miatt 9 milliárd, a távhő áfacsökkentése miatt pedig 15 milliárd forint az az összeg, amit bevételcsökkenésként lehet a költségvetés oldaláról elkönyvelni". Hozzátette: ha a Fidesz javaslatának megfelelően, az alapvető élelmiszerek áfája húszról öt százalékra csökkenne, az nagyjából 30 milliárd forintos bevételcsökkenést jelentene a költségvetés számára, ezt azonban pótolná a forgalomnövekedésből adódó pluszbevétel.

Gyurcsány Ferenc pénteken úgy fogalmazott: hosszú távon meg lehet fontolni a fogyasztást terhelő adók kismértékű változtatását, de rövid távú áringadozásokat adóváltoztatással nem szabad kiegyensúlyozni.

A kormányfő a megoldási lehetőségek közé sorolta az adó- és járulékrendszer növekedést, illetve versenyképességet támogató módosítását, a szociálisan rászorulók célzott támogatását, a takarékosság ösztönzését, a tömegközlekedés fejlesztését, valamint a mezőgazdasági finanszírozás átalakítását úgy, hogy az a termelés növelését támogassa.

Az SZDSZ úgy foglalt állást, hogy a Fidesz áfa- és jövedéki adó csökkentésére tett javaslata nem értelmezhető másként, mint demagóg szavazatvásárlási akció, amelyben a Szabad Demokraták Szövetsége nem lesz partner.

Az MDF azt hangsúlyozta, hogy továbbra is tartja magát a Nemzeti Adószabadság programjában kifejtettekhez, miszerint csökkenteni kell az egyes alapvető élelmiszerek áfáját. Szerintük lehet csökkenti az üzemanyagárakat is úgy, hogy a benzin jövedéki adóját egyszerűen ki kell venni az általános forgalmi adó számítási alapjából.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását