2024. április 20. - Tivadar

Egy másként működő Európa

Gyurcsány Ferenc szerint valós a veszély, hogy az Európai Unió nem tud továbbmenni az eredeti úton, ezért Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy az elöl haladó államok közé kerüljön. A miniszterelnök erről több mint háromnegyed órás beszédében szól
2008. július 3. csütörtök 13:51 - Hírextra
A kormányfő a magyar nagykövetek és főkonzulok előtt azt mondta, jól látszik, hogy kétfajta európai vízió válik egyre inkább szét: vannak az EU-ban, akik még gyorsabban haladnának, viszont mások a jelenleginél is lassabban. Ebből egy másként együttműködő európai integráció képe rajzolódik ki - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarország ebben az ügyben nem képviselheti "a se hús, se hal" álláspontot és fel kell készülnie arra, hogy ez a vita elindul. Fordulópont jöhet, amelyen Magyarország nem lepődhet meg, és azt felkészülten kell várnia - közölte a miniszterelnök.
Úgy vélte, minden korábbinál nagyobb a kockázata annak, hogy nem lép hatályba a lisszaboni szerződés, Magyarországnak viszont nem ez az érdeke. Mint mondta, fel kell hívni az ír, a cseh, és a lengyel partnerek figyelmét arra: ahogyan ők képviselik saját nemzeti érdekeiket, az gátolhat több mint kéttucatnyi európai országot abban, hogy a maguk választotta úton képviselhessék saját érdekeiket.

A kormányfő szerint intenzív párbeszédre van szükség ezekkel az országokkal és amit lehet, meg kell tenni, hogy végül ratifikálják a szerződést. Azt kérte a nagykövetektől, hogy állomáshelyeiken ehhez nagyon erős és határozott támogatást adjanak az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaországnak, a francia diplomatáknak. Gyurcsány Ferenc a nagyköveti értekezleten az unió nyugat-balkáni bővítését szorgalmazta, azon belül is Horvátország csatlakozásának mielőbbi lezárását, amelyet - mint mondta - Magyarországnak "elkötelezetten és szenvedélyesen" kell támogatnia.

Álláspontja szerint "iszonyatosan nehéz feladat lesz", hogy Horvátország csatlakozása után ne rekedjen meg a bővítési folyamat.
Elkötelezett abban - mondta a kormányfő -, hogy Magyarország minél több megerősített együttműködésben vegyen részt és keresse ennek lehetőségeit. Az ország ezáltal nem veszít szuverenitásából, hanem ennek egy részét másokkal együtt, hatékonyabban gyakorolja. Megjegyezte: ezzel együtt küzdeni és harcolni kell azért, hogy az Európai Unió abba az irányba menjen, amerre Magyarország szeretné. "Nem egy sekélyesebb, hanem egy mélyebben együttműködő Európát akarunk" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: magát és kormányát eltökélt és "megrögzött Európa-pártinak" tartja. Úgy fogalmazott: 1526 óta a magyar progresszió legnemzetibb törekvése az volt, hogy a "kompország" kikössön a nyugati Európa partjainál. Magyarország számára az unióhoz tartozás ennek a törekvésnek a betetőzése - hangozatta.

Magyarország újra egy erős, a világ dolgai szempontjából meghatározó, demokratikus, progresszív, nemzetközi közösségben tudhatja magát - emelte ki.
Nagy-Britanniát, Csehországot, Olaszországot, Franciaországot és Portugáliát példaként hozva arról is beszélt: az európai szociális modell küzd azzal, miképpen nyerhet többségi támogatást az elkerülhetetlen változásokhoz. Hozzátette: Európának fel kell vennie a kesztyűt, nem szabad megspórolni a változással járó konfliktusokat, különben elveszíti a versenyt az atlanti térséggel vagy Délkelet-Ázsiával szemben.

A kormányfő a belpolitikai és a gazdasági helyzetről is beszélt a nagyköveti értekezleten.
Véleménye szerint 2008 a trendforduló éve lesz az országban, a rendszerváltozás óta eltelt időszak legbonyolultabb gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és politikai átalakulása megy végbe.
Magyarország alapvitái arról szólnak - mutatott rá a kormányfő, hogy a polgári modernizáció, a hazafias nemzeti gondolkodás, az európai és globális nyitottság hogyan férnek meg egymással.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, azt szeretné, ha kormány többi között abban mutatna fel sikereket, hogy képes ezeket a szempontokat összeegyeztetni.
A miniszterelnök a magyarországi változásokat, a reformfolyamat jó néhány elemét sikeresnek és visszafordíthatatlannak tartja.

Megerősítette: a kormány 2010-ig kitölti mandátumát, és az SZDSZ-szel megegyezve elérhető, hogy meglegyen a politikai többség az adótörvények és a költségvetés elfogadásához. Jelezte, az országgyűlési választásokra készülve sem lazítanak a költségvetési egyensúly követelményein.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását