2024. április 16. - Csongor

Egy bíró is gaynús a csalássorozatban

Újabb csalásokra derített fényt a rendőrség annak az ügynek a kapcsán, amelyben két férfit azzal gyanúsítanak, hogy hamis bírósági ítéletekkel próbáltak jelentős forgalmat bonyolító gazdasági társaságokat megkárosítani. Egyikükről, egy 50 éves, büntetett
2008. július 3. csütörtök 08:24 - Hírextra
J. Zoltánt még februárban, egy pénzintézetnél fogta el a rendőrség, amint magát ügyvédnek kiadva próbált bűncselekményt végrehajtani. Az MTI akkor azt írta: kiderült, hogy az illető korábban valóban folytatott ügyvédi tevékenységet, ám olyan súlyú bűncselekményeket követett el, hogy a bíróság eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. A férfi - aki különböző gazdasági bűncselekmények miatt büntetett előéletű - azóta is előzetes letartóztatásban van. Időközben kiderült, hogy a férfi korábban bíróként is dolgozott, ám azt a rendőrök nem árulták el, hogy hol és mikor.

Ambrus Péter emlékeztetett: J. Zoltán és ugyancsak előzetes letartóztatásban levő társa, Zs. Árpád hamis bírósági ítéletekkel inkasszót próbáltak benyújtani cégek számláira, de nem jártak sikerrel.

Az esetre még februárban úgy derült fény, hogy egy tavaly történt, a mostanihoz hasonló ügy miatt a gazdaságvédelmi nyomozók - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével közösen - körlevélben hívták fel a pénzintézetek figyelmét hasonló jellegű bűncselekményekre. Ennek eredményeként a bankok azóta ellenőrzik az okmányon megjelölt bíróságnál az inkasszó elrendelésének valóságtartalmát.

A rendőrség a konkrét ügyben négy különböző pénzintézet és a Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése alapján indított nyomozást február közepén. Ennek során kiderült, hogy a gyanúsítottak cégenként 8-12 millió, összesen 60 millió forintot akartak átutaltatni egy Tóth Norbert névre kiállított, meghamisított személyi igazolvánnyal nyitott bankszámlákra.

Ambrus Péter elmondta: az okmányt az eredeti tulajdonosa elhagyta és ezt be is jelentette; ő a nyomozók szerint nem köthető a csalássorozathoz.

A nyomozás során kiderült, hogy a Tóth Norbert névre nyitott folyószámlákra más bűncselekményekből származó pénz is befolyt - mondta a főnyomozó. Hozzátette: Zs. Árpád a gyanú szerint az ország különböző pontjain hirdetéseket adott fel, amelyekben jobbára a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) listájára kerülteknek kínált kedvezményes hitellehetőséget autóvásárlásra.

A hirdetésekre jelentkezőknek Zs. Árpád telefonon azt mondta, hogy önerő befizetése nélkül juthatnak hozzá a kiszemelt autóhoz, csak az eredetiségvizsga díját, valamint az átírási költséget kell neki kifizetniük. A károsultak autónként 50 ezer forintot fizettek a Tóth Norbert névre nyitott számlákra és levélben juttatták el annak a kocsinak az adatait, amelyet meg akartak vásárolni. Amikor azonban a konkrét adás-vétel következett volna, a hitelt ígérő Zs. Árpád elérhetetlenné vált a számukra.

A főnyomozó elmondta: Zs. Árpád beismerő vallomást tett. Állítása szerint országszerte mintegy száz városban adott fel hirdetéseket. A rendőrök a házkutatás során mintegy hatvan válaszlevelet találtak, de a nyomozók szerint jóval több károsult lehet.

Mindemellett az ugyancsak büntetett előéletű Zs. Árpádot azzal is gyanúsítja a rendőrség, hogy hamis hirdetéseket adott fel egy olyan internetes oldalon, ahol licitálni lehet a hirdetésben szereplő tárgyakra. A férfi mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket kínált megvételre, ám hiába fizettek a vevők, cserébe semmit sem kaptak. A csaláshoz ugyancsak a Tóth Norbert névre kiállított számlát használta.

A rendőrség a BAR-listás és az internetes csalás ügyében is várja a sértettek jelentkezését, a károsultak a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályához fordulhatnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását