2024. május 8. - Mihály

Nőverő olimpikon

Testi sértés és életveszélyes fenyegetés miatt nyomoznak Növényi Norbert ellen. Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Növényi Norbertet! Az olimpiai bajnok birkózót volt párja jelentette fel, mert állítása szerint a sportoló megverte őt, és megfenyeget
2008. július 1. kedd 11:13 - Hírextra
Ahogy azt az egyik napilap megírta, Növényi Norbert és Mariann 11 év után különváltak az év elején, mert volt párja úgy döntött, más oldalán keresi a boldogságot. Szakításuk azonban nem volt botrányoktól mentes. Olyannyira, hogy Mariann április elején feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. Ám a nyomozás mostanra ott tart, hogy Növényi gyanúsított lett, ujjlenyomatot vettek tőle, és fotónyilvántartásba vették.

- Szörnyen megalázó volt, nem is akarok beszélni róla. Hivatalos az eljárás, így nem tagadhatom - mondta Növényi, aki elárulta: nagyon kellemetlen volt idegenek előtt beszélnie magánügyeikről, bár nagyon emberien bántak vele a nyomozók. - Többet nem mondhatok, nem akarom, hogy bárki azt gondolja: nyilatkozatommal befolyásolom a nyomozást.

Állítólag hamarosan kihallgatják azt a tanút is, aki a Mariann feljelentésében foglalt vádakat cáfolhatja, hiszen Norbi a szakítás után egy barátjával érkezett a házba, hogy elvigye onnan maradék holmiját, a nő szerint ekkor támadt rá.

Mariann azt állította, a sportoló hasba rúgta, s ő közös gyermekük golfütőjével védekezett. Növényi azonban nem is a saját sorsáért aggódik, hanem fiát, Norbikát félti. A színész-sportoló eljegyzett menyasszonyával, Krisztinával békében élhetne, de mindennapjait beárnyékolja a volt asszony vádja és a fia miatti aggódás.

- Ha valaki a gyerekére vagy feleségére dühében ráförmed: agyoncsaplak, ettől még nem szokták tényleg agyonütni. Amennyiben mindennapos félelemben, fenyegetettségben él egy nő, akkor van lehetősége a bíróságtól távoltartási rendelkezést kérni - mondta dr. Magyar György ügyvéd. - Más a helyzet, ha történt tettlegesség is, persze a bántalmazást bizonyítani kell tanúkkal, orvosi látlelettel. Nyolc napon belül gyógyuló sérülés esetén könnyű testi sértés vétsége, legfeljebb 2 éves szabadságvesztéssel büntethető, de általában közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabnak ki. A zaklatás a büntető törvénykönyv új tétele, szintén csupán vétség.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását