2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A mezőgazdaság lehet kitörési pont Magyarországnak

Olajos Péter erdősítési program indítását, klímaváltozási alap felállítását és korszerű vízgazdálkodás bevezetését szorgalmazza. Erről Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tett június 27-i látogatása során, Nyíregyházán, Juhász Zoltán megyei elnökkel közösen t
2008. július 1. kedd 13:40 - Hírextra
Olajos szerint az átalakuló világgazdaságban a termelés egyre inkább áthelyeződik Ázsiába, az innováció az USA-ba, és az Európai Unió is keresi, hogyan tarthatja meg viszonylagos jólétét a XXI. században. Az egyes tagállamok különféle stratégiák mentén igyekeznek megőrizni vagy fokozni versenyképességüket. Az olaszok és franciák például a luxus divatcikkek és a turizmus, Németország a technológia és az autógyártás területére összpontosítja az erőforrásait, míg Nagy-Britannia az indiai kapcsolatok erősítésével erősíti gazdaságát, stb.

A képviselő hangsúlyozta, hogy Magyarországnak is ideje lenne végre megfogalmaznia célkitűzését, hogy hogyan lehet sikeres! Ez az elmúlt években elmaradt, "a 3,6 millió adózó és a 800.000 rokkantnyugdíjas országának" gazdasági mutatói pedig kiábrándítóan rosszak.

Olajos hazánk számára kitörési pontot a mezőgazdasági potenciál és a kapcsolódó - még meglévő - szakértelem kihasználásában lát. Úgy vélte a világban állandósuló élelmiszerhiány fokozza az élelmiszerárak emelkedését, így a jó minőségű élelmiszereknek – mely minidig is Magyarország sajátja volt – a jövőben is biztos piaca lesz.

Az előző napi - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is sújtó – jégverésre utalva felhívta a figyelmet, hogy az éghajlatváltozás nem egy tudományos hipotézis, hanem immár egyre többek számára kézzelfogható valóság.

A politikus a klímaváltozás hatásainak mérséklése és az agrárgazdálkodás zavartalan biztosítása érdekében 3 fő területen sürgetett kormányzati intézkedéseket.

1. Erdősítési program indítása
Olajos elmondta, hogy Magyarországon szakértők szerint mintegy 700.000 hektár erdő telepíthető, idesorolva a 12 aranykorona alatti, mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas területeket is. Ennek véleménye szerint komoly mikro-klimatikus hatása is lenne, lehűtené a Kárpát-Medencét, amely a Magyar Tudományos Akadémia ún. VAHAVA projektje szerint egyébként is érzékenyebb az éghajlatváltozásra. (Egy fokos átlaghőmérséklet emelkedés világszerte, a Kárpát-medencében két fokot jelent.) A telepítés emellett jelentős mennyiségű szén-dioxidot is megkötne és a biomassza program számára is hasznos enne.

2. Klímaváltozási alap létrehozása
Európa szerte probléma, hogy a gazdák nem képesek fizetni a biztosításokat, így az éghajlatváltozás következtében jelentős terméskárokat szenvednek el. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ezért klímalapokat hoznak létre, hogy mérsékeljék a termelők veszteségeit. Olajos a magyarországi jég-, árvíz- és aszálykárokra utalva önálló klímaváltozási alap felállítását javasolta, melynek bevételeihez a kibocsátási engedélyek díja, illetve a megfizetett büntetések mellett további állami források átcsoportosítását látja indokoltnak a jelenlegi elavult energiapolitikából.

3. Korszerű vízgazdálkodás
A képviselő felhívta a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon folyik Európa legnagyobb folyója (Duna) és 7. legnagyobb folyója (Tisza), a két folyó közti 100 kilométeres sávban elterülő Kis-Kunság sivatagosodik, a mezőgazdasági kár 2007-ben pedig elérte a 250 milliárd Ft-ot! Olajos a jelenlegi kormány által leállított Vásárhelyi terv folytatását, további víztározók megépítését, valamint takarékos és hatékony öntözési rendszerek bevezetését javasolta akár egy Magyarország-Izrael-USA együttműködés, illetve egy uniós pilot-projekt keretein belül.
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását