2024. április 19. - Emma

Ukrán szinkron, orosz szikra

Az ukrán szinkron miatt nem nézte meg a Wanted című amerikai akciófilmet az óriási létszámú orosz ajkú ukrajnai közönség nagy része - állította hétfői sajtókonferenciáján a produkciót rendező orosz-kazah Timur Bekmambetov.
2008. június 30. hétfő 17:36 - Hírextra
Bekmambetov statisztikai adatokra hivatkozva közölte, hogy az orosz nyelvterületen Különösen veszélyes címen futó filmjétől annak ukrán szinkronja folytán maradt távol az ukrajnai orosz ajkú közönség 20-30 százaléka. Ez annál sajnálatosabb, hogy a film nem teljesen amerikai, készült belőle orosz szinkronváltozat is olyan színészek hangjával, mint Konsztantyin Habenszkij, Szergej Bezrukov, Viktor Zolotuhin, akiket az ukrajnai közönség nem hallhat - idézte a rendezőt az Interfax Ukrajina hírügynökség.

Abszurdnak nevezte Bekmambetov, hogy a film egyik epizódjában játszó és még az amerikai változatban is oroszul beszélő Habenszkij hangját úgyszintén szinkronizálták az ukránok, miközben ez a rész mindenütt eredetiben hallható.

Vagyim Ivanov, a produkciót forgalmazó Universal Pictures Russia vállalat kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy míg az orosz filmek bevételeinek átlagosan 12 százaléka származik Ukrajnából, addig a Wanted esetében ez a mutató alig hét százalék.

Ukrajnában az év eleje óta kormányrendelet írja elő, hogy a filmszínházak és a televíziók csak ukránul szinkronizált filmeket vetíthetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását