2024. április 16. - Csongor

Mehet az iPhone Kínába

A China Mobile távközlési vállalat szerint elhárult az iPhone Kínában való bevezetésének legnagyobb akadálya - jelentette be az ázsiai ország legnagyobb mobilszolgáltatója pénteken.
2008. június 27. péntek 21:16 - Hírextra
Pontos dátumot azonban arra vonatkozóan még nem tettek közzé, hogy a világ legnagyobb mobiltelefon piacán mikor jelenik meg hivatalosan is az Apple amerikai informatikai nagyvállalat fejlesztette mobiltelefon.

"Az Apple a továbbiakban nem kér százalékot az előfizetői szerződések és a telefonálások után, ezzel pedig elhárult az iPhone bevezetésének legnagyobb akadálya, néhány gyakorlati kérdést viszont még tisztázatlan maradt" - mondta Rainie Lei, a China Mobile szóvivője.

Az Apple június 9-én mutatta be az iPhone harmadik generációs (3G) mobiltelefonját, ami elődjénél jóval fejlettebb és csak feleannyiba kerül. Az új készülék július 11-től 22 országban, köztük a Kína Különleges Igazgatású Területének minősülő Hongkongban is kapható lesz, az év végéig pedig Makaó mellett további 48 országban jelenik meg.

Steve Jobs, az Apple első embere remélte, hogy az év végére Oroszországban és Kínában is megjelenhet az iPhone. A kínai kereskedők többsége azonban csak a keresletben bízik, ennek megfelelően a pekingi számítástechnikai piacokon szinte mindenhol kapható az eredeti, kártyafüggetlen Apple telefon.

A 3900 jüanért (85 ezer forintért) kínált iPhone-t az utóbbi napokban már nehezebben lehet beszerezni, a kereskedők az átmeneti készlethiányt azzal magyarázzák, hogy július közepétől már ők is csak az új modellt forgalmazzák.

Kínában a mobiltelefon előfizetéssel rendelkezők száma az év eleje óta 8 százalékkal, mintegy 592 millióra emelkedett. Havonta közel 9 millió új felhasználó kapcsolódik a mobilhálózatokra, miközben a vezetékes telefonnal rendelkezők száma mindössze 6,5 millióval, azaz 358 millió előfizetőre csökkent az év első öt hónapjában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását