2024. március 29. - Auguszta

Gyurcsány kezd, zár és értékel

Ismét Dobogókőn tanácskozik pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök az MSZP elnökségével, parlamenti frakcióvezetésével, a kormánytagokkal és az államtitkárokkal.
2008. június 26. csütörtök 19:23 - Hírextra
Az egyeztetés elején - hasonlóan a két héttel ezelőtti konzultációhoz - Gyurcsány Ferenc tart beszámolót, az elhangzottakhoz pedig bárki hozzászólhat az MSZP vezetése, az államtitkárok és a kormánytagok közül.

Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök összegzi, hogy a két héttel ezelőtt magfogalmazottakhoz képest mi a helyzet most, miután az MSZP teljes frakciójával és az SZDSZ vezetésével egyeztetett.

Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, arra kell megoldásokat keresni, miként lehet gazdasági növekedést elérni az egyensúly megtartása mellett úgy, hogy közben a szociális biztonságot se veszélyeztessék. Két hete Dobogókőn abban egyetértés volt, hogy a kitűzött cél elérése érdekében több területen egyszerre kell változtatni.

A kormányfő és az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor között lezajlott keddi találkozó után Gyurcsány Ferenc azt mondta, a két párt legfelsőbb vezetése először a kormányzati politikai stratégia fő irányairól egyeztet, ezt követően pedig a szakpolitikusok váltják konkrét javaslatokra az egyeztetések eredményét.

A mostani dobogókői tanácskozáson várhatóan arról is szó lesz, nyáron hogyan folytassák a munkát, illetve az egyeztetéseket annak érdekében, hogy az őszre az Országgyűlés elé kerülő javaslatok az MSZP, az SZDSZ és a szakmai szervezetek támogatását is bírják.
A politikai vitát szokás szerint Gyurcsány Ferenc zárja majd, aki egyben értékelést is tart.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását