2024. május 13. - Szervác, Imola

Nincs alelnöke a Duna Tv-nek

Nincs hivatalban lévő alelnöke a Duna Televíziónak, miután az elnök - aki kedden még hosszabb távra vetítette előre ezt a lépést - ugyanaznap főigazgatóvá nevezte ki addigi gazdasági alelnökét - derült ki Cselényi László előző napi dátummal ellátott, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.
2009. május 6. szerda 18:08 - HírExtra
Szekeres László jelenleg "tulajdonképpen alelnöki hatáskörrel felruházott gazdasági igazgató, aki (távollétem, akadályoztatásom esetén) alkalmi meghatalmazással ugyanúgy képviselhet, mint az eddigi esetekben" - írta Cselényi László elnök.

A Duna Televízió elnöke kedden még arról beszélt az MTI-nek: három alelnöke közül kettőt - az innovációért felelős Pomezanski Györgyöt és a kulturális terület gazdáját, Pörös Gézát - felmentette; előbbi közös megegyezéssel távozik a társaságtól, utóbbi művészeti igazgatóként folytatja működését a közszolgálati médiumnál.

Hozzátette: távlati elképzeléseiben egyetlen - kulturális - alelnöki poszt szerepel, így Szekeres László azonos jogkörökkel, de hosszabb távon várhatóan gazdasági főigazgatói besorolásban dolgozhat tovább.

Keddi közlése szerint már megállapodott leendő kulturális alelnökével, a korábban a párizsi magyar intézetben tevékenykedő, jelenleg a budapesti Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány igazgatójaként tevékenykedő A. Szabó Magdával, aki heteken belül elfoglalja hivatalát. Olyan földrajzi és kulturális területek felé nyitás ezzel a cél, amelyeket eddig kevésbé tolt előtérbe a Duna Televízió; ő a mostani tájékoztatás szerint május 14-én lép hivatalba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását