2024. április 20. - Tivadar

A vagyonkezelő megtagadta a betekintést a dokumentumokba

A Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. vezetői megtagadták a szocialista önkormányzati képviselőknek, hogy betekinthessenek az általuk korábban kifogásolt ügyleteket tartalmazó megállapodásokba - közölte a párt két helyi képviselője, Szathmári Károly és Varga
2008. június 25. szerda 15:26 - Hírextra
Szathmári Károly emlékeztetett rá: az MSZP debreceni szervezete május elején több sajtótájékoztatón adott hangot aggodalmának, hogy a befektetők által épített Lycium Hotel bérlésével kapcsolatos szerződésekben a bérleti díj megállapítása a város számára előnytelen, és ennek folytán Debrecent jelentős kár érheti.

Ezzel párhuzamosan nyilvánosságot kapott a repülőtéri bontási-mentesítési munkák milliárdos szerződéseinek ténye is. Ezek a szerződések az Airport Debrecen Kft. és a Nagymester Kft. között mind szabályosságukban, mind értékükben vitathatóak, és inkább a befektető érdekeit képviselik, mint a városét - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a holding vezetése tájékozatlansággal vádolta őket, s utaltak rá, hogy betekintést kaphatnak az ominózus szerződésekbe. Szavai szerint erre ígéretet tett Mészáros József, a vagyonkezelő általános és stratégiai igazgatója, akinek a kérésére a szocialista képviselők írásban is benyújtották betekintési kérelmüket.
A válasz meglepő volt - mondta Varga Zoltán -, ugyanis az udvarias hangú levélben egyértelműen elutasították a kérésüket.

"Az igazgató úr (...) a Gazdasági Törvényre hivatkozva megtagadta a városi képviselők számára a kért szerződésekbe való betekintést, meghazudtolva ezzel önmagát, és a sajtóban megjelent nyilatkozatait" - fogalmazott a képviselő.

Varga Zoltán szerint a holding merev elzárkózása joggal veti fel a kérdést, hogy mennyiben tekinthető ezek után etikusnak, hihetőnek a holding vezetőinek bármely nyilatkozata, melyet a sajtónyilvánosságnak szánnak.

Milyen titkokat rejtenek a Lycium Hotel bérlésével, és az Airport-Debrecen Kft. által megrendelt bontási munkálatokkal kapcsolatban megrendelt szerződések, amelyek adott szavuk megváltoztatására bírták a holding vezetőit? Vajon mit takargatnak a vagyonkezelő vezetői Debrecen nyilvánossága előtt? - sorolta kérdéseit a politikus.

"Reméljük nem mögöttes üzleti, üzlettársi kapcsolatok felszín alatt tartása indokolja elzárkózásukat" - zárták nyilatkozatukat a debreceni szocialista képviselők.
Az MTI tudósítójának érdeklődésére, hogy az utolsó mondat konkrétan mit takar, Szathmári Károly megjegyezte: "konkrétumok ma még nincsenek, lehet, hogy holnap lesznek".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását