2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mégsem TBC-s a sztárénekes

Amy Winehouse apja tévesen közölte egy múlt hétvégén megjelent lapinterjúban, hogy énekesnő lányának tüdőtágulata lenne, és az a veszély fenyegeti, hogy meghal, ha nem hagyja abba a drogozást.
2008. június 24. kedd 11:11 - Hírextra
Nem diagnosztizáltak nála teljesen kifejlődött tüdőtágulatot, mindössze vannak olyan tünetek, amelyek később ehhez a betegséghez vezetnek - pontosította Mitch Winehouse nyilatkozatát Tracey Miller, az énekesnő kiadójának amerikai képviselője.

Az édesapa a Daily Mail című brit lapnak elmondta, hogy lányánál a túlzásba vitt dohányzás és a drogozás következményeként tüdőtágulatot fedeztek fel, amely már nem visszafordítható stádiumban van. Később azonban, a BBC rádiónak adott interjúban már maga is finomított drámai bejelentésén, és úgy fogalmazott, hogy az énekesnő "a tüdőtágulat kezdeti jeleit mutatja, és ha folytatja a dohányzást, állapota nyilván rosszabbodik majd, (...) ám idővel rendbe jöhet az egészsége".

Amy Winehouse egy hete lett rosszul londoni otthonában, és kórházba került. Betegsége miatt bizonytalanná vált fellépése a hét végi Nelson Mandela emlékkoncerten és a Glastonbury Fesztiválon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását