Fodor Gáboron múlik az ország jövője. Vicces mondat, néhány éve még senki sem hitte volna, hogy leírható valaha (ehhez képest Monica Geller, esetleg Bing esete a Télapóval, a Karácsonyi Tatuval, a Hanukával, és Ben unokaöccsével smafu – pedig az a mondat még a Jóbarátokhoz képest is meredek volt).

A Dübörgő Pumát a magyar liberálisok élén váltó Daloló Jegenye ugyanis belekezdett abba, amit régen emleget: egyenlő távolság, önálló SZDSZ, ilyenek. Előkerült a mérleg nyelve is talán, a teljes közhelyszótárat most nem citáljuk ide.

Fodor fontos ember lett: Orbán és Gyurcsány is vele vitatja meg az ország jövőjét: lesznek-e előrehozott választások, vagy marad a kormány, vagy lesz új koalíció, Gyurcsánnyal vagy Gyurcsány nélkül – ennyit végigegyeztetni akkor is macerás lehet, ha az ember tudja, mit akar. Ami nem feltétlen mondható el a liberális pártról.



Na jó, elmondható: nyilván erős, stabil parlamenti párt akarnak lenni, leginkább a kormányzó oldalon. Amelyik párt nem, az ne is jusson a parlamentbe (kivéve persze a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, ők örök életet és ingyen sört is ígértek a múltkor – és ezen az áron még a borról is le lehet mondani az árpalé fejében).

Csak az nem világos, mindezt hogy akarja elérni az SZDSZ. Mert az egy dolog, hogy most ők a tökös ellenzéki párt (valahogy jobban is állt nekik ez a szerepkör, a szépemlékű Kuncze-Torgyán csörtékkel egyetemben), de az a nagy probléma, hogy a potenciális szavazók éppen nem biztos, hogy a tökös ellenzéki SZDSZ-t akarják támogatni. A liberálisok tevékenyen részt vállaltak az elmúlt hat év kormányzásában, és soha nem tiltakoztak hangosan a pazarlás ellen (nem, kedves választók, nem akarunk nektek rokonszenves dolgokat tenni, sőt – na, ennyire senki sem doktríner hülye ebben az országban; a hülye helyére tetszés szerint behelyettesíthető a becsületes is, de politikusokkal kapcsolatban ezt a szót inkább nem is használnánk). A mindenkori szoci kormányfő pisztergálása mindig fontosabb feladat volt, mint valamiféle összehangolt kormányzó tevékenység: áfacsökkentés inkább, mint új munkahelyek támogatása, egészségügyi reform (széfet az étlapnak!) inkább, mint a bérből és fizetésből az államot eltartók nyűgeinek csökkentése – ez végül is fizika, a kisebb ellenállás iránya, a természet törvényei alól nem lehet kibújni senkinek.

Ezek után közölni, hogy vissza az egész, nem is úgy gondoltuk, és sürgős megoldás kell, mert a helyzet (aminek egyébiránt negyed éve még aktív alakítói voltunk, ugye) tragikus. Azt még ugyan nem tudjuk pontosan, hogy is néz ki az ideális jövő, de aktív szerepet akarunk vállalni alakításában. Határozott, választócsalogató program. A nagy magyar sorból ugyan nem lóg ki, de ennek (ha nem muszáj) nem örvendeznénk túl hangosan. A nagy magyar sort minősíti ugyanis, nem az SZDSZ-t. Illetve az SZDSZ-t is, de nem számottevően. Tetszik érteni.

Ennél csak az a viccesebb (már ha), amit a tárgyalópartnerek mantráznak: Gyurcsány persze folytatni akarja a kormányzást (Gyurcsánnyal a kormány élén, most szóljanak hozzá). Orbán pedig végre nagyon megint nekikezdene. Persze nem biztos, hogy azonnal – hátha akkor egy árnyalattal kevesebb nyugdíjast kell hibernálnia, vagy tényleg elindul valami, amivel már a fejlődés látszatát lehet kelteni (a Bokros-csomag egyszer már bejött a fiúknak). Vagy valami. Esetleg a szocik végleg ledarálják magukat, ahelyett hogy nagy levegőt véve végigcsinálnák ezt a szezont (vennének példát a fideszes kollégákról, nekik nem fáj ugyanolyan átéléssel mindig mást mantrázni). Mindegy is, lényeg az, hogy Gyurcsány ne tudjon nyugodtan kormányozni.

Csak az a kérdés, mindez mennyire szolgálja az SZDSZ érdekeit, és mivel is akarják jelenlegi bázisukat szűk két év alatt megötszörözni. Az alapötlet rém egyszerű: nem balról, az MSZP-közeliek másodlagos kedvenceként akarnak nyomulni, hanem az ellenzéki lelkületet lovagolnák meg (mert az ország nagy része elküldte Gyurcsányékat a pébe, az SZDSZ-t nyilván nem).

Úgyhogy épp azt pedzegetik, hogy rendes ellenzéki párt nem szavazza meg a mindenkori költségvetést. Ami érdekes megközelítés: rendes ellenzéki párt megszavazza a költségvetést, ha kiharcolta elvei figyelembevételét. Amiben egyébiránt profi lenne a párt, bár persze messze van álmodott eredményeitől. A szakítás után mindenesetre mindketten arra panaszkodtak, hogy a másiktól nem tudtak igazán kibontakozni, miközben csak nekifutottunk néhány adócsökkentésnek (amiket persze – mit ad Isten, választások után – adóemelések követtek, a matematikai alapú igazságosság nevében).

Márpedig ha a költségvetést nem szavazzák meg, az nagyjából a kormány halálos ítélete lenne, jönnének az új választások, amiken a liberálisok elvéreznének. Amit valószínűleg nem akarnak. Ha mégis, a legszebb rituális öngyilkosság lesz az elmúlt tíz évben (ideértve a világvégét váró szektákat is).

A Fidesz annyira még nem lendült balra, hogy összeálljon a bő tíz éve ősellenségként kezelt liberálisokkal (nehéz lenne megmagyarázni a választóik jelentős részének, mit akarnak a pederaszta narkomán rabbik világelveszejtő gyülekezeteként bemutatott párttal), az MSZP szavazói pedig lassan normálisabb partnert látnak az MDF-ben, mint az ősi szövetségesben.

Ja, és ma kezdenek tárgyalni Gyurcsánnyal, merre is menjenek tovább. A hét legszebb felvetése szerint akár Fodorból is lehet még miniszterelnök, ha elég ügyesen zsarolgatják az illetékeseket.

És ez a téma még kitart egy ideig. Úgyhogy lassan mindenki ott tart majd, hogy inkább jöjjön Orbán: a saját tábora úgyis őt akarja, az ellendrukkerek pedig bíznak abban, hogy ő is szépen belebukik a helyzet rendezésébe.

Ehhez csak Fodor és az SZDSZ támogatása kell, akikről viszont talán saját maguk sem tudják, mit akarnak – a további eszmefuttatást lásd feljebb.

Vicces nyarunk lesz.