2024. április 19. - Emma

"Fogyasztóvédő mérőórákat!"

"Az európai energiafogyasztók jogainak érvényesítés terén hozott jelentős előrelépés, hogy az Európai Parlament elfogadta az Energiafogyasztók Chartáját, hiszen ezek a jogok első ízben szerepelnek egyetlen dokumentumban. A charta segítségével a jogaikat g
2008. június 19. csütörtök 22:53 - Hírextra
"Az Energiafogyasztói Chartában mi szocialisták szorgalmaztuk olyan mérőórák bevezetését, amelyek figyelmeztetik a fogyasztót, a számára finanszírozható keret túllépésekor. Ha lenne a konyhámban egy digitális kijelző, ahol látnám, hogy éppen hány forintot költök áramba, eszerint osztanám be a konyhapénzemet. Ez nyilván másoknak is segítene. Nagyon sokszor azt látjuk, hogy a fogyasztók kiszolgáltatottá válnak; nem észlelnek valamilyen műszaki meghibásodást majd kapnak egy nagyon nagy számlát, amit aztán nem tudnak kifizetni. Az ilyen helyzeteket pedig nagyon könnyű lenne megelőzni" - vélekedett Herczog Edit.

"Mi európai szocialisták ragaszkodtunk ahhoz a javaslathoz, hogy legalább félévente kapjunk egy olyan számlát, amely a valóságos fogyasztásunkat igazolja vissza, nem az átalányt. Sajnos a többi párt nem támogatta ezt a kezdeményezést, jóllehet az információhoz való hozzáférés biztosítása a fogyasztók védelmének talán legfontosabb eszköze" - szögezte le Herczog Edit.

"A legnagyobb különbség mégis abban látszott, hogy míg a szocialista párt azt szerette volna elérni, hogy az Energiafogyasztói Charta törvényerőre emelkedjen, tehát része legyen a harmadik energiacsomagnak, addig a néppárt úgy gondolta, hogy ennek önkéntes alapon kellene működnie. Ők azt szeretnék, ha a tagállamok dönthetnének ennek alkalmazásáról. "Mi szocialisták ezt elutasítjuk, és úgy gondoljuk, hogy az energiapiacnak a fogyasztók legalább olyan fontos szereplői, mint a gyártók, szolgáltatók, ezért továbbra is a Charta kötelező törvényi erőre emelkedését szorgalmazzuk" - hangsúlyozta a szocialista EP képviselő.

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását