2024. április 19. - Emma

Kezdődik a londoni magyar filmfesztivál

Az utóbbi évek magyar filmjeiből mutat be válogatást a jövő csütörtökön kezdődő első londoni magyar filmfesztivál; a Check the Gate elnevezésű, négynapos eseményre meghívták többek között Gauder Áron, Fliegauf Benedek, Bollók Csaba, és Kocsis Ágnes filmre
2008. június 18. szerda 18:16 - Hírextra
Takács Ildikó Katalin, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója az eseményről tartott szerdai budapesti tájékoztatón elmondta: a fesztiválon 7 játék-, 8 kisjátékfilm mellett 1 dokumentumfilm-részletet fognak vetíteni a londoni Curzon Mayfair moziban.
Takács Ildikó Katalin tájékoztatása szerint június 26-án a Londoni Magyar Kulturális Központ szakmai napot tart, majd levetítik M. Tóth Géza Maestro című animációját és Antal Nimród Kontroll című filmjét a Curzon Mayfair moziban. Ezt követően nyitja meg a fesztivált Andrew és Kevin Macdonald, az Oscar-díjas magyar forgatókönyvíró, Pressburger Imre két unokája, akik a rendezvény védnökei.

A hagyományteremtő szándékkal tartandó filmfesztiválhoz kísérő programok is kapcsolódnak: június 23-án Korda Sándor Magyarországon forgatott filmjeinek plakátjaiból nyílik kiállítás Londonban.

Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) államtitkára a tájékoztatón azt hangsúlyozta: a filmtörvény módosításának parlamenti elfogadásával elhárult a bizonytalanság, a szakma számára megnyugtatóvá vált a helyzet. Az államtitkár fontosnak tartja a kulturális élet, a gazdaság és a politika szereplőinek együttműködését, mert - mint rámutatott - a magyar filmgyártás csak így tud megjelenni újra a nemzetközi porondon.

Krisán László, az etyeki Korda Stúdió vezérigazgatója hozzátette: 2007 elejéig a magyar filmgyártásban egy felívelés volt megfigyelhető, ennek az adókörnyezet is kedvezett. A brüsszeli tárgyalások nehézséget jelentettek, valamennyire megrendült a külföldi filmesek magyar filmgyártás iránti bizalma, ezért is fontos a jövő heti londoni eseménysorozat.
Úgy fogalmazott: "meg kell villannia Magyarországnak", a külföldi filmeseknek el kell magyarázni, hogy érdemes nálunk filmet forgatni, hatékony munkát lehet itt végezni. Kitért arra, hogy a csütörtökön megrendezendő szakmai nap is ezt a célt szolgálja. Megvitatják a magyar támogatási-finanszírozási rendszert, a magyarországi filmgyártás helyzetét, de külföldi filmesek is beszélnek itteni tapasztalataikról és szó esik a jövőbeni együttműködésről is.
Bollók Csaba rendező a Check the Gate-ről szólva csak annyit mondott, hogy a magyar film "új hulláma" lesz jelen Londonban.

Az első londoni magyar filmfesztiválon műsorra tűzik Goda Krisztina Csak szex és más semmi című alkotását, Kocsis Ágnes Friss levegő című munkáját, Pálfi György Hukkle című rendezését, Bollók Csaba Iszka utazása című játékfilmjét, Gauder Áron Nyócker című mozgóképét, valamint Fliegauf Benedek Dealerét. A közönség láthatja Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című alkotását, Komár István Pillangó című művét, Kenyeres Bálint rendezését, a Before Dawnt, Politzer Péter Csendes éj című munkáját, Kevin Macdonald legendás nagyapját bemutató dokumentumfilmjét, Dési-Móray közös alkotását, A 639. babát, Mundruczó Kornél Afta című mozgóképét, valamint Mészáros Péter Eső után című filmjét.

A fesztivál elnevezése, a Check the Gate kifejezés filmes szakzsargon: amikor az első asszisztens azt kiabálja, check the gate, az azt jelenti, a jelenet kész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását