2024. március 29. - Auguszta

Kálomista adó

A Kárpát-medencében műsort sugárzó magyar református rádiók és sugárzási lehetőséggel nem rendelkező rádióstúdiók összefogásával református rádióportál kezdte meg működését - jelentette be Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli és Csomós József, a Tiszán inneni R
2007. október 27. szombat 18:25 - Hírextra
Ez a vállalkozás szervesen illeszkedik a reformáció szellemiségéhez és gyakorlatához, az ilyen együttműködések a Kárpát-medencei magyar reformátusság együvé tartozását nagy mértékben tudják segíteni - fogalmazott Bölcskei Gusztáv, aki egyúttal a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is.

Elmondta, az internetes rádióportál a holland E-misson Alapítvány hathatós támogatásával jött létre.
Csomós József arra emlékeztetetett, hogy a miskolci Európa rádiót működtetető kht.-t a református egyház két évvel ezelőtt megvásárolta, az internetes rádióportál projektje pedig az Európa rádió gondozásában valósult meg.

Az egyház televízió indításában is gondolkodik - jegyezte meg.
A www.refradio.eu portál lehetővé teszi a kisseb stúdiók internetes megjelenését, műsorcseréjét, együttműködését, jelenleg az első körben belépő négy stúdió teszteli, a projektre más stúdiók is jelentkezhetnek.

Taracközi Gerzson programigazgató úgy fogalmazott: a református rádióportál lehetővé teszi közös internet megjelenését egy gyűjtőportálon, a partnerek együtt és mégis önállóan jelennek meg a netrádiózás területén. A saját arculati elemek és az elérhetőségek is megtalálhatók a közös oldalon. A saját weboldalak tartalmát a tulajdonosok töltik fel, és annak meghatározott részei automatikusan felkerülnek a közös portál főoldalára is, így hatékony hírcsere indulhat el.
A portálon online adások hallhatók, és archívuma is van.

Elindulhat a műsorcsere-program a stúdiók között, a refradio.eu szerverén létesített ftp-elérhetőségen keresztül bármelyik stúdió átveheti jó minőségben a másik hanganyagát.
A refradio.eu projekt nincs lezárva, a közös oldalon való megjelenés csak egy kezdet, egy alap, amely minden bizonnyal bővül majd - tette hozzá a programigazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását