2024. március 29. - Auguszta

Kerékcsere közben kirabolnak

Három lopást is elkövettek ugyanazzal a módszerrel az elmúlt két napban; a tettesek kiszúrták az autók kerekeit, s miközben a tulajdonos kereket cserélt, az autókban lévő táskát eltulajdonították - áll a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közlem
2008. június 18. szerda 15:33 - Hírextra
A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya azután kezdte meg nagy erőkkel az ismeretlen elkövetők felderítését, hogy kiderült: mindegyik lopásnál ugyanazt a módszert használták, majd egy segédmotoros kerékpárral távoztak a helyszínről - derül ki a www.police.hu oldalon publikált közleményből.

Mint írják: az első eset június 16-án történt a XVIII. kerületi Sallai utcában, ahol az éppen kerékcserét végző tulajdonos autójából ellopták a táskáját, benne az előzőleg felvett készpénzzel. Ezt követően másnap, 17-én a III. kerületi Árpád fejedelem útján egy táskát, az Üllői út XI. kerületi részén pedig egy laptopot loptak el egy autóból.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú lopások megelőzhetők, ezért kérik az autósokat, hogy az értékeket lehetőség szerint tartsák maguknál, megálláskor ellenőrizzék, hogy nagyobb érték nem maradt-e az utastérben, és ne tartsanak maguknál sok készpénzt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását