2024. április 20. - Tivadar

Félmillióan betegszenek meg rákban évente

Évente csaknem 450 ezren betegszenek meg rákban Németországban - derül ki a német kormány hétfőn ismertetett úgynevezett nemzeti tervéből, amely a rákbetegség hatékonyabb megelőzését, felismerését, illetve gyógyítását célozza.
2008. június 17. kedd 07:22 - Hírextra
Az Ulla Schmidt egészségügyi miniszter által ismertetett országos program szerint az illetékes egészségügyi hatóságok elsősorban a korai felismerés elősegítésével, továbbá a már megbetegedettek ellátásának javításával kívánják felvenni a harcot a betegség ellen.

A miniszter asszony közölte, hogy az elmúlt években növekedett a megbetegedések, illetve a rák okozta halálesetek száma. Egyidejűleg utalt arra, hogy az új megbetegedések valószínűsége minden bizonnyal növekszik, mégpedig a társadalom öregedésével párhuzamosan.

Friedrich Carl Janssen, a Német Ráksegély Társaság elnöke ezzel egy időben beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek egyes rákfajták gyógyításának esélyei. Ezek sorában az elnök a bél-, a mell-, a bőr- és a prosztatarákot említette, s a gyógyulás esélyeit - elvileg - 90 százalékosnak nevezte. Ennek azonban - mint hozzátette - elengedhetetlen alapfeltétele a betegség korai, időben történő felismerése. Ennek kapcsán legfőbb feladatnak nevezte a korai felismerés eszközeinek javítását. Bejelentette, hogy az állami betegbiztosítás július 1-től valamennyi 35 év feletti biztosított számára egy bőrrákszűrést is vállal.

Az országos program egyik fő célkitűzése az egyes rákfajták gyógyítására szakosodott központok létrehozása. Az országban jelenleg meghaladja a 200-at az ilyen jellegű központok száma, elsősorban a mellrák, továbbá a bélrák, a prosztatarák kezelésére, illetve gyógyítására. A hatóságok szerint még erre az évre tervezik az első bőr-, illetve tüdőrákközpontok létrehozását.

A szóban forgó központok elsősorban regionális jellegűek, s ezeken kívül úgynevezett országos onkológiai "csúcsközpontokat" is terveznek, 2009-ig szám szerint 11-et. Ezekben a gyógyítás mellett kutatói tevékenység is folyik majd. Ugyancsak a nemzeti terv irányozza elő különleges rákregiszterek létrehozását, amelyek mindenekelőtt az egyes megbetegedésfajták gyakoriságáról, a betegség természetéről, továbbá a kezelésről nyújtanak majd átfogó tájékoztatást.

A miniszter elismerte, hogy a felismerés és a kezelés lehetőségeinek javulása mellett a betegség megelőzése, illetve gyógyítása terén Németországban sok a hiányosság. Ezek között első helyen említette a kezelés koordinálatlanságát, továbbá nem megfelelő gyógyszerek alkalmazását. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a betegek megfelelő életminőségének és méltóságának biztosítása a kormány kötelessége.

A hétfőn nyilvánosságra hozott németországi adatok megdöbbentőek. Az évi közel 450 ezer beteg körében a halálozási arány csaknem 50 százalékos. A férfiak körében némelyest magasabb a megbetegedések száma, az ő esetükben a leggyakoribb a prosztata-, a bél- és a tüdőrák. A nők esetében a sorrend: első helyen a mellrák áll, amit a bél- és a tüdőrák követ.

A tekintélyes Robert Koch Intézet szerint a halálesetek csaknem egyharmadának legfőbb oka a dohányzás. A nem megfelelő táplálkozás, a krónikus gyulladások, továbbá a mértéktelen alkoholfogyasztás szintén az úgynevezett rizikótényezők közé tartoznak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását