2024. április 24. - György

Jóváírást terveznek a szocialisták

Számlajóváírást kaphatnak a távhővel fűtők ősztől - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távfűtési eseti munkacsoportjának vezetője pénteken telefonon az MTI-nek.
2008. június 13. péntek 19:42 - Hírextra
Elsősorban az energiatakarékosságot, a radiátoronkénti szabályozást, a lakásonkénti mérést és a hőszigetelést kellene megoldani, de azonnali intézkedések is szükségesek - közölte a kormánypárti politikus. Hozzátette: az MSZP-frakció már ősszel valamilyen enyhítést szeretne, valószínűleg számlajóváírásra lehet számítani, azaz valamekkora összeggel csökkeni fog a távhőszámla.

Mint mondta, minden család esetében szeretnék ezt elérni, de a rászoruló családok esetében nagyobb jóváírásra lehet számítani. Kérdésre válaszolva Szanyi Tibor részletekről még nem tudott beszámolni, de úgy vélte, 5-15 százalékos jóváírás lehetséges a számlából. Hozzátette: mindez körülbelül 15 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.

A képviselő szerint szükség lenne a távfűtés általános forgalmi adójának csökkentésére is, ugyanakkor az csak január elsejétől valósulhat meg, az adótörvények módosítása után. Jelenleg 20 százalék áfa terheli a távhőt, ezt öt százalékra csökkentenék, a kormány azonban nem támogatja a javaslatot.

Szanyi Tibor utalt arra, hogy az európai uniós tagállamok többségében már csökkentették a távhő áfáját. Hozzátette: az Európai Bizottság minden más energia esetében ellenáll az áfacsökkentésnek, de a távhő kivétel, mert az környezetbarát fűtési mód.

A képviselő közleményében az is olvasható, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és a kormány június 24-ig határozza meg azokat az azonnali, illetve rövid-, közép- és hosszú távú intézkedéseket, amelyektől érdemi és kedvező változásokat vár a távfűtéses lakásban élők javára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását