2024. május 6. - Ivett, Frida

Végleges a fesztivál programja

Véglegesítették a szervezők a június 19-én kezdődő Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiváljának versenyprogramját - közölte a rendező kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
2008. június 12. csütörtök 12:49 - Hírextra
 A fesztiválon résztvevő négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna 22 magyar társulata 32 előadást játszik a tíznapos program során - mondta Nyakó Béla. A versenyelőadásokat három helyszínen, a kisvárdai várszínpadon, a művészetek házában, valamint a Rákóczi-stúdióteremben rendezik.

A június 19-i nyitónapon a művészetek házában 18.00 órától az ukrajnai Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei Szigligeti Ede Liliomfi című darabját játsszák. A Rákóczi-stúdióteremben 21.00 órától a szerbiai Szabadkai Népszínház társulata lép felé, Gorkij Kicsik és polgárok című darabjában.

Az igazgató tájékoztatása szerint Erdélyből fellép a kisvárdai fesztiválon az aradi, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, valamint a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Yorick Stúdió, továbbá a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió, illetve a Székelyudvarhelyi Nézőpont Színház.

Délvidékről a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Színház, valamint az Újvidéki Színház és Akadémia, illetve a Vajdasági Tanyaszínház a résztvevő.

A felvidéki színjátszást a Kassai Thália, a Révkomáromi Jókai és a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulási Műhely képviseli, a kárpátaljait pedig a beregszászi teátrum.

A versenyprogramban a zsűri és a közönség láthatja a többi között Lorca Yerma, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó, Schwartz Godspell, Ibsen Nóra, Gárdonyi A bor, Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj, Wassermann-Leigh-Darion La Mancha lovagja, Beaumarchais Figaró házassága, Moliére Tudós nők és Örkény István Tóték című darabját is.

A június 28-i díjkiosztó gálaműsorban a Férfi és nő című koncertet rendezik a kisvárdai várszínpadon, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János, valamint Dés László és zenekara közreműködésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását