2024. április 18. - Andrea, Ilma

Olvasóival filmesítené meg könyvét

Olvasóit kérte fel Paulo Coelho A portobellói boszorkány című könyvének megfilmesítésére. A Coelho-rajongó amatőr filmesek a MySpace közösségi portálon nyújthatják be pályázataikat a 15 fejezetből álló mű egy-egy részének megfilmesített verziójára.
2008. június 12. csütörtök 23:03 - Hírextra
A pályamunkákból azután egy 52 percesre tervezett filmet fognak összevágni. A regény ihlette filmzenével zenészek is jelentkezhetnek a világhírű brazil író felhívására július végéig.

A MySpace lelkes látogatójaként ismert Coelho a Variety című amerikai magazinnak elmondta, hogy alapvetően vonakodik attól, hogy valamelyik nagy filmstúdióra bízza műveinek megfilmesítését, mert véleménye szerint a regény hangulatát leginkább tükröző film az olvasók fejében alakul ki. Innen jött az ötlet, hogy az olvasók által készített klipekből állítsák össze A portobellói boszorkány filmes verzióját, amelynek Coelho a Kísérleti boszorkány címet adta.
A brazil regényíró hangsúlyozta, hogy a Kísérleti boszorkány teljesen független a filmstúdiók munkájától, és jellegében is alapvetően különbözik a hagyományos megfilmesítési folyamatoktól.

A The Weinstein Co. filmvállalat májusban jelentette be, hogy filmvászonra viszi Coelho Az alkimista című regényét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását