2024. május 11. - Ferenc

Forgács Gábor örökbe fogadott

Új taggal bővült a népszerű művész famíliája, aki nem más, mint Ganxsta Zolee gazdira vágyó kutyája. Gábor elmondta, a Csak Csajok adásában látta meg először az ebet, és rögtön beleszeretett.
2008. június 11. szerda 12:37 - Hírextra

 - A lányommal és a párjával együtt néztük az adást, amikor megpillantottuk Indit. Ahogy a tévén keresztül rám nézet, rögtön beleszerettem. Nekem két évvel ezelőtt halt meg a kutyám, úgy hívták Béla. Egy keverék németjuhász volt és a leghűségesebb eb a világon. Nagyon fájt az elvesztése, 13 éven keresztül boldogított engem. Olyan volt, mint a legjobb barátom.

A műsor végén azonban felhívta a másik lányát, hogy elkérje tőle Ganxsta Zolle telefonszámát. Elmesélte, hogy milyen tündéri kutyust látott az előbb a tévében és, hogy szeretné örökbe fogadni.

- Erre a lányom felsikított, hogy nem hiszi el, mert az ő párja, vagyis a vejem is látta és örökbe akarja fogadni. Na, ekkor elindult a harc a kutyáért, végül észérvekkel meggyőztek, és lemondtam Indiről. Túl nagy felelősség már nekem, és én sem élek örökké, éppen ezért jobb helye lesz a vejemnél. Szóval fájó szívvel, de lemondtam róla.

Indit gondviselője vasárnap délután költöztette át új gazdájukhoz. Gábor veje elmondta, az első este nagyon nehéz volt.

- Egész este fel-alá mászkált, és barátkozott a hellyel. Tőlem is félt, mert az előző gazdája – aki szintúgy férfi volt – verte. Most már nagyon jó barátok vagyunk, rengeteget sétálunk, nagyon megszerettem – mesélte Győrfi Péter, Gábor veje.

Gábor elmondta, a veje és Indi rajonganak egymásért, éppen ezért már egy cseppet sem bánja, hogy lemondott róla.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását